Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1608-1609 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 36. (Debrecen, 2005)

Február. 27. 1. Nyüvedi (Newedi) Menyhért felperes és Tikos (Thikos) Gergely alperes között bizonyos disznóra vonatkozó kezesség ügyében így határoztunk. Hogy mivel Tikos Gergely nem tagadja, hogy Csipó (Tsipo) Istvánnét és Kása (Kasa) Mártonért megadják az disznónak az makkról kiváltásáért kezes nem lött volna, azért minthogy az kezesnek fizetni kell, fizessen meg Tikos Gergely Nyüvedi Menyhártnak, azután Tikos Gergely keresse az kiért kezes lött. 2. A néhai Mészáros (Mezaros) György özvegye Szentpéteri (Zentpeterij) Jánost Táncos (Thantzos) Gáspárné asszonyommal szemben igaz prókátorának állította. Február 28. 3. Az leány az Bondár (Bonnar) János felesége szolgálója úgy, mint felperes, Bondár János alperes ellen bizonyítsa meg, hogy a semmi oly vétket az asszonya ellen nem tört kiért ütet úgy verhette volna, hogy vérét kibocsáthatta volna. Annak felette, hogy némely nap dolgot teszen volt, s azt mondta az leánnak, hogy kurván ne tégy nekem több dolgot, s úgy adót büntet, sőt soha ü hozzá hajdú nem kapdosott, sem vele nem csicserezett, hanem az padra hág volt fel egy hajdú az asszonya mondta, hogy elrántsa alóla az lajtorját, úgy rántotta el 41. oldal az lajtorját a hajdú elől, s akkor ütötte meg, de azon kívül ü semmi oly dolgot nem cselekedett. 1. Bondár (Bonnar) Jánosné viszont bizonyítsa meg. Hogy ki fogadatlan volt, szavát nem fogadta, s hajdúhoz úgy néhányszor kapdosott, csecserezett, hit nélkül nem adja feljött, s azért szólította meg, s hogy szót nem fogadott, úgy verte meg is. 2. A Soproni (Sopronij) Lőrinc feleségének Anna nevü szolgálólánya Kása (Kasa) Mártont a Soproni Lörincné asszonyság hitvese prókátorának állította. 3. Táncos (Thantzos) Gáspárné asszony, felperesként a Mészáros (Mezaros) Györgyné asszonnyal szembeni 1 forint 50 dénár adósság ügyében nem jelenik meg. 4. Soproni (Soproni) Lörincné asszony Anna nevezetű szolgálólányával szemben először nem jelenik meg. 5. Nyakó (Niako) Bálint, aki előbb Szentmihályi (Zent Mihaliensis), most dadái (in Dada) lakos személy szerint megjelenve önként ilyen vallomást tett. Hogy az mely két ökröt Kis (Kjs) Jakabtul vött volt, és ü tőle osztán törvénnyel elvöttek, Kis Jakab arról őtet 15 forintrul megelégítette, s megelégedett vele kiről Kis Jakabot mi előttünk megnyugtatta és felmentette. 6. Patai (Pathai) János Kása (Kasa) Mártont Demecsei (Demetsej) Boldizsárral szemben prókátorának állította. 42. oldal Március 1. 1. Táncos (Thantzos) Gáspárné asszonyom Kása (Kasa) Mártont prókátorának állította Mészáros (Mezaros) Györgyné asszonnyal szemben. 2. A szenátor urak gyülekezete ezt a bírók által hozott határozatot jóváhagyta és helyeselte, mivel tudniillik a Kádas (Kádas) István a 3 forintot, amit Szabó (Zabo)

Next

/
Oldalképek
Tartalom