Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1608-1609 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 36. (Debrecen, 2005)

tanúi mellé István Kovácsnak (Kowats) meg kell eskünni, hogy azt az 65 forintot az Péter Kovács panaszában beküldte Szűcs (Zeots) Lászlóiul s bevitték, s azután soha ü kezében az pénzt nem jött és származott, miután az esküt letették, mivel az 25 forintját hitivei István Kovács ő veje tötte, tudniillik hogy az Péter Kovács sarcában adta, Kovács Péter az 25 forintot István Kovácsnak tartozik visszafizetni. Mivel a mi határozatunkat Kása (Kasa) Márton írástudó prókátora Kovács Péternek megfellebbezi a szenátus előtt, továbbküldjük. 1. Kun (Kun) Benedek egyrészt, és Tatai (Tataj) Ambrus alperes között a bolt ügyében az puszta mészárszék rendiben elől úgy határoztunk, hogy mivel elébb bírja Tatai Ambrus Kun Benedekkel az botot, az 3 forintot adja vissza Kun Benedeknek, és bírja s amelyen sert benne, az meg az ideje. 2. Varga (Vargha) László Varga Mátét saját prókátorának állította. 3. Sipos (Sipos) Istvánné bagosi, mostan Balog (Balogh) Antalné Anna asszony Mészáros (Mezaros) Jánost Vedres (Vedres) Mátéval szemben prókátorának állította. 25. oldal 1. Varga (Vargha) Gergely és Szíjgyártó (Zigjartho) János Vedres (Vedres) Mátéval a Balog (Balogh) Antal hitvesének 40 forint ügyében esküt tesznek. Február 14. 2. Úgy határoztunk, hogy Kurt (Kurtt) aga az szegedi (Zeged) áros török képében az mely tizenhat arany felét az húsz-húsz pénzt NyírŐ (Nireo) Istvánon keres, minthogy Nyírő István az töröktül semmit nem vásárlóit, hanem Nyírő Lőrinc vásárlotta volt ü Szűz (Zwz) Boldizsárral ketten Nyírő Lőrinccel csak fizettenek azon Nyírő Lőrincné, vagy az áros török menedéklevelével, hogy az ü ura az törökét éppen megelégítette, azon vagy fizetésével Kurt agát elégítse meg, Nyírő István semmivel nem tartozik. 3. Varga (Vargha) Miklós ellen Varga László, a rágalmazás dolgában harmad napra feleljen. Február 16. 4. Simándi (Simandi) István Kása (Kasa) Mártont Kádas (Kádas) Ferenccel szemben prókátorának állította. 5. Varga (Vargha) Miklós Szentpéteri (Zentpeteri) Jánost Varga Lászlóval szemben prókátorának állította. 6. Simándi (Simandi) István felperes és Kádas (Kádas) Ferenc alperes a bor árának ügyében így határoztunk, hogy Kádas Ferenc az bor árát az 15-öd napra 26. oldal készítse össze mind, azután hogy helyben leszen, az mely 60 forintot egy útára Simándi István neki tegyen adja meg. 1. Varga (Vargha) László felperes, Varga Miklós alperes ellen bizonyítsa meg, hogy az ü jószágát Varga Miklós hír nélkül hordotta el, s hogy kérdezte tőle, megtagadta, s azután nála találta meg. 2. Varga (Vargha) Miklós viszont bizonyítsa meg, hogy ü azt az marhát még azelőtt megvette volt pénzen Varga Lászlótul, de hogy az árát meg nem adhatta, úgy volt s maradt, s állott nála, s ütet azon hítta hitetlennek s hamisnak. Kérik mindkettőt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom