Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1608-1609 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 36. (Debrecen, 2005)
jelentése szerint, hogy ö a Banga Jeremiás személyes kérésére ment törvényes megbízás és határozat szerint végrehajtásra, ott a döntés és ítélet végrehajtásáért törekedett, de Dombai Deák Mihály bortól teljesen megrészegülvén részegsége miatt képtelen volt esküt tenni. Nagy (Nagj) Gál (Gal) István úr a Dombai Mihály helyett így vállalt kezességet a Banga Jeremiás emberének Olasz (Olaz) Mihály nevűnek, hogy nevében az elkövetkező szombati napra a Nagy Gál István Mihály Deákot vagy Banga Jeremiást a 100 forint és 18 márkával ki akarta elégíteni, ezért mivel közönségesen és népiesen mondják kezes fizess, a Nagy Gál István a kezesség vállalása szerint a 100 forintot és 18 márkát a felperesnek bírói ítélet alapján harmad napra fizesse meg. 2. Mivel nyilvánvalóan fennáll, hogy Nyeste (Neste) Gergely, a Csapó (Chiapo) utca kapitányával, társával az utca jövedelméről kezükbe kerülvén kellő módon számot adtak, ezért úgy határoztunk, hogy mivel az adósságuk fel van halmozva 400. oldal Eddig nem fizették meg, mind a későbbi kapitányok, mind a mostani kapitányok a Csapó utcából fizessék meg. Nyeste Gergelyt a társaival felmentjük. 1. Adorján (Adorján) Máté és annak felesége, Zsuzsanna asszony Nagy (Nagj) Gál (Gall) Annával a Dombai (Dombaj) Deák Mihály feleségével szemben Kakas (Kakas) Istvánt prókátoruknak állították, a hitvest és férjet gondviselőjének állította. 2. Tiltakozik Szentpéteri (Zentpeteri) János a Szabó (Zabo) más néven Székely (Zekel) Orsolya, a néhai Szabó Gáspár felperes lányának prókátora szemben... (—) a Székely Gáspár leányával, aki most a Nagy (Nagj) György felesége, mivel ö az alperes, Nagy György hitvese a törvényszék színe előtt személyesen azt vallja, hogy 2000 forinthot hagyott volt ez felperes Szabó Orsolyának más leánya által egyetemben, annak felette egyéb ezüst arany marhát is. Tiltakozik a miatt is, hogy azt mondja Nagy György feleséghe képében, hogy nem tagadja, hogy az alperes asszonynak ez felperes anyjának Székely Gáspár az ü atyja az ü részét kihagyta. 3. Fekete (Fekete) Istvánné Orsolya asszony felperes Nagy (Nagj) György és felesége ellen ki azelőtt Székely (Zekel) Gáspárné volt ez felperes anyja úgy mint alperes ellen bizonyítsa megh. 401. oldal 1. Hogy az mely jókat, pénzt ezüst marhát s egyéb az féle minden jókat ü neki az ecsedivel (etsedi) egyetemben az ü atyjok Székely (Zekel) más néven Szabó (Zabo) Gáspár hagyott, úgy hattá hogyha egyik meghal azok az jók az másikra, úgy mint élőre szálljon. Mivel a mi határozatunkat Szentpéteri (Zentpeteri) János a Szabó, más néven Székely Orsolya, a Fekete (Fekete) István felesége, felperes prókátora a szenátusnál megfellebbezi, továbbküldjük. 2. Kocsis (Kotsis) András szemben az Aszalós (Azalos) András szolgájával, Gáspárral a Kása (Kasa) Mártont igaz prókátorává tette és állította. 3. Gyulai (Giulaj) Orbánné, Anna a Kakas (Kakas) Istvánt igaz prókátorának állította. 4. Az említett Aszalós (Azalos) András szolgája, Gáspár szemben a másik Kocsis (Kotsis) Andrással ebben az ügyben, a rablás ügyében hozott határozatra harmad napra válaszoljon. 5. Kobak (Kobak) Tamás felperes és Szabó (Zabo) Demeter és István alperesek és ellentmondók között a kapuköz ügyében így határoztunk. Hogy noha Kobak Tamás bocsátta az törvény bizonyságra azon, hogy az peres föld övé, mind azáltal mivel az emberek fogyatkozása és elhalása miatth Kobak Tamás valósághoz, bizonságokat nem hozhath, Kobak Tamás az ház oszlásban jelen nem volt, hanem Szabó Demeter és Szabó István jelen volt annak az oszlásban, s ők ellenzettek, s felperesre tötték magokat, ők tudják az kapuköz az oszláskor közre juthott, és köznél bírtak. Szabó István és Demeter fellebbez a szenátushoz, továbbküldjük.