Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1608-1609 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 36. (Debrecen, 2005)

1. Kovács (Kowats) Péter viszont bizonyítsa meg, hogy az az sarc végben nem ment, hanem az mely töröknek ü rabja volt, az alá indult vala, hogy Törökországban vegye Várkonyban (Varkoni) alól oda alá való törököket talált elől, azok őtet megvötték és azok kezéből szaladott el. Sőt Szűcs (Zeots) László azt mondotta, hogy ü azt a 65 forintot visszahozta, és István kovácsnak adta, s nála vagyon, kérjek mindkettőt, és bizonyítsák a következő gyűlésen a nótárius távollétében. 2. Szabó (Zabo) Guzim öccse Saban Egren lakozó, ki annak előtte itt az varason varga volt egy dolmány elvesztés felől megalkuttanak mi előttünk 100 pézben, és megnyugtatta Szabó Boldizsár felőle. 22. oldal 1. Dékán (Dekán) Jánosnak az mint az törvény hitet talált, hogy Szilágyi (Zilagj) Istvánon az mely 22 forintot keresett, hogy adós vala mielőttünk megesküdt és az törvény harmad napot hagyott az megfizetésre. 2. Kannagyártó (Kannagjartho) Mártonnak minthogy az törvény hitet talált vala, hogy megesküdjék mit ad volna az ü tinaja az melyre megesküdt vala, hogy az a szolgái metszették meg az torkát, a meghatározott napra előállott, de Gáspár (Gaspar) Máté nem állott elő, mely dologról mi előttünk most is protestált. 3. Egri (Egrij) Izpazia (Izpasia) Hasszán kabaiak ura mielőttünk személye szerént lévén vallja, musztafa Buljog (Buliogh) basa, zászlótartó musztafa Buljog basa egriek (Egri) előtt, hogy adós volt egy paplan árában Pécsi (Petsij) Benedek ü neki, Portörő (Portheoreo) Jakab, Mészáros (Mezaros) Dénes, Fodor (Fodor) Miklós, Ötvös (Eottweos) Pál, Torma (Thorma) Miklós előtt Pécsi Benedekné az paplan árát, úgy mint az 8 forinton megfizette, és mielőttünk fel is vötte, kiről az asszonyt megnyugtatja. 4. Nemes Tőrösdi (Theoreosdi) Mihály fia, Tőrösdi Ferenc személyében a néhai, Szűcs (Zeots) Annától, a néhai Szűcs Tamás Katalintól született lányától, a Szabó (Zabo) Pál feleségétől, aki a mondott Szűcs Tamástól született, 23. oldal a Szűcs Tamás özvegyének, a néhai Katalin asszonynak, vagy Szabó Pálnak testamentumát ellent mondással letiltja. 1. Mostan Vácon (Vatz) lakozó Nyerges (Nierges) Pál személye szerint mi élénkben jővén ilyen vallomást tőn, hogy Szegedi (Zegedi) Nagy (Nagj) Ferenc volt ü neki adós 20 forinttal, annak megvételét bízta volt debreceni (Debretzen) Nyereggyártó (Niereggjartho) Mihályra az adós levelet is kezében adván Szegedi Nagy Ferenc azért arra az adós levélre fizetett Nyereggyártó Mihálynak 416 kősót, százat 45 forintért adván tört az 416 só 186 forintot 25 pénzt, mely 186 forintot 25 pénzt ü neki úgy Nyerges Pálnak Nyereggyártó Mihály megadott, kiről megnyugtatja mielőttünk Nyereggyártó Mihályt. Február 9. 2. Kovács (Kowats) Kálmán, Kása (Kasa) Mártont, szemben Szegedi (Zegedj) Máté szolgájával saját, igaz írástudó prókátorának állította. 3. Kovács (Kowats) István, mint felperes és Kovács Péter alperes között, a Kovács Péternek a török fogságból való kiszabadítása és pénze dolgában így határoztunk. Hogy noha István kovács az törvény hagyása szerént nyilván megbizonyította, hogy ü Kovács Péter esedezésére Kovács Péteren az törekkel megsarcoltatott, az sarca végben ment, s az sarc alatt szalad el: mindazonáltal az törvény erősségéért

Next

/
Oldalképek
Tartalom