Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1606-1607 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 35. (Debrecen, 2002)
1. Váradi (de Varad) Győri (Gjjeori) György ügyvéd Kása (Kasa) Mártont szemben Anna asszonnyal, a néhai Vas (Vas) János özvegyével ügyvédjének állította. 2. Anna asszony, a néhai Vas (Vas) János özvegye, mint felperes, és Győri (Gjeori) György ügyvéddel, mint alperessel, a tehenek kárának ügyében így határoztunk. Mivel Győri György azt feleli, hogy egyik tehenet törvénnyel elvette egy ember, és ő attól ismét megvette, azt bizonyítsa meg. Hogy ü tőle törvénnyel vötték el az egyik tehenet, és ü ismét attul pénzen vötte el. Kéri mindkettőt. Az másik tehén felől esküdjék meg, hogy az egy tehén dolgából egy kurta dolmánt és arany fonalat fizetett, megesküvén Vas (Vas) Jánosné adja meg,és az tehén övé leszen, de az másik ha megbizonyítja Győri (Gjeori) Györgyné. 3. Túri (Thuri) Bálint, a fiatalabb Túri Miklós bátyja, szemben Fóris (Foris) Jánossal szokásos módon megesküdött, hogy ü az lónak amely ü alóla az Borsodnál (Borsod) való futáskor elveszett Fóris Jánostól szerencséjét hatalmas ellenfél nem vállalta, s ő tőle az futásban hatalmasul vöttek el. 4. Veres (Veoreos) Mátyás mivel a fiát által vertek késsel az Szabók Veres Mátét az fiára éltekre, holtokra fogadá, úgy mint Péter fiai. 90. oldal Jakab utcai Szabó (Zabo) Jánost, Szabó Tóbiást, Szabó Mátét, Lázár (Lazar) Jánost, és ezekért lőttének kezesek, Szabó Márton, Szabó Gáspár és Szabó fejekig mind az három mindenekért. 1. Veres (Veoreos) Mátét ezen megtartott személyek hasonlóképpen tartatták bíró urammal, és az Szabó Mátéért kezes az atyja Veres Mátyás Április 13. 2. Csibro (Chjwbro) István, úgy mint alperes, Nagy Gál (Nagj Gal) István, úgy mint felperes ellen az Nagy Gál István prókátor hívása mellett bizonyítsa meg, hogy őü azt az 417 forintot Nagy Gál Istvánnak, az atyjának egyaránt adta, és az ü keresete adta. Harmad napra. És a bírák és az esküdtpolgárok előző ítéletét a szenátus ilyen módon javította ki. Kéri mindkettőt. 3. A bíró úr és az esküdtpolgárok által hozott ítéletet a Szentpéteri (Zentpeteri) János és Kása (Kasa) Márton, mint alperesek közötti ügyben, mivel saját tanút kellene állítania, és N. Gál István részéről, a saját ellenfele részéről ez nem lehetséges, a szenátus jóváhagyta. 4. A bíró úr és az esküdtpolgárok így határoztak. Mivel Gajdán (Gajdan) Mátyás rablója és gyilkosa ellen annak felesége, 91. oldal Anna asszony bizonyítja, hogy az ezelőtti bírói ülésen megtárgyalták, hogy ez a lator saját férjét ártatlanul, nyomorultul puskával ütlegelve megölte. És ennek az úrnak, a néhai Gajdán Mátyás özvegyének tanúja, szemben Berzi (Berzj) Mihály rablóval és gyilkossal. 1. Tót (Thott) János esküdt azt vallja, Gajdán (Gajdan) Mátyás az Polyik (Polik) öccsivel indulának, hogy az juhokhoz menjenek, én az Polyik István kívöl való istállójában voltam azonban az Polyik öccse, Gáspár kezdé kiáltani, hogy villát vigyek ki, mert egy tolvaj támadt reájok, ki futván, hát csak hárman állnak az Polyik istrángja előtt, azután aztolvaj Gajdán Mátyás és az Polyik öccse visszafutván az istálló felé, az villáért azonban pattan az puska vissza, .. .hát immár tántorog Gajdán Mátyás míg az villáért futék, meg vissza, hát immár egy legény az lóról az tolvajt lerántotta, s ez az tolvaj, az ki meglőve Gajdán Mátyást, az lövése miatt ugyanott mindjárást meghala. 2. Szűcs (Zeots) György megeskütt, azt vallja, hogy az Mester (Mester) utcai sorompó felől mind az kerítés mellett kívöl nyargala elő az lator, én belül voltam az sorompón, azonban hogy kifuték az Bíró (Biro) Mihály utcai sorompón, látom, hogy ott forgatja az lator Berzi (Berzi) Mihály Gajdán (Gajdan) Mátyást.