Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1595-1596 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 33. (Debrecen, 2001)

Július 22. 4. Csirik (Czirik) Péter felperes és Deák (Literátus) Dániel alperes között Buza (Buza) Miklós javai ügyében úgy döntöttünk, mivel a tanúk vallomásából kitűnik, hogy a felperes Buza Miklós özvegye irányában bebizonyította, ezért az alperes erről törvény szerint érdemben válaszolni tartozik. 5. Vadas (Vadas) Tamás, Ábrány (Abran) Benedeknek Varga (Varga) Balázsnál levő 6 forintját letiltja. 6. Vadas (Vadas) Tamás Varga (Varga) Balázs ellenében Kis (Kys) Lászlót állította prókátorának. 7. Szabó (Zabo) Balázs, Szabó Ambrus ellenében Kis (Kys) Lászlót állította prókátorának. 8. Nemes Zsidó (Sydo) Benedek nemes Bogdányi (Bogdany) Gergely legénye, előttünk személyesen megjelent, bevallást tett afelől, a Hatvan utcában (in vico Hatuan vcza) levő örökölt házát, kelet felől Nagy (Nagy) János, nyugat felől Bajkodi (Baikodi) András háza szomszédságában levő örökölt házát eszes Csire (Czire) Jánosnak, polgártársunknak 35 forintért eladta. Július 24. 9. Ötvös (Eotueos) Bertalan Ötvös Andrással szemben Lakatgyártó (Lakatgiarto) Jánost tette prókátorának. 10. Hartyáni (Hartiany) János felperes és Szabó (Zabo) László alperes között a női ruhák ügyében úgy döntöttünk, mivel az alperes az érvelése bizonyításával egészen adós maradt, azzal ugyanis, hogy a peralatti ruhát nyilvánosan a felperes feleségének tudtával vette és az ő kezéből kapta. Az alperes a felperesnek tartozik visszaadni, a pénzt pedig, akinek adta, attól tartozik perelni. A végrehajtásra napot tűztünk ki. 11. Varga (Varga) Pál, Baka (Baka) Jakabbal szemben Vörös (Veoreos) Mátét állította prókátorának. 12. Baka (Baka) Jakab Varga (Varga) Pál felperes perlése alól, mivel az esküt letette, végleg mentesül. 13. Szabó (Zabo) Erzsébet Móric (Móricz) András szikszói (Sixoiensis) lakos felesége Katalin ellenében Szentpéteri (Zent Péteri) Jánost és Kis (Kys) Lászlót állította prókátorainak. 14. Móric (Móricz) András feleségének Katalinnak ügyét Szabó (Zabo) Erzsébet leány ellenében Szent István nap utánra halasztottuk. 15. Deák (Literátus) Kántor (Kanthor) János Kovács (Kowacz) Márton és Boros (Boros) János sóit Szűcs (Zwcz) Gergelynél 37 forint miatt letiltja. Július 29. 16. Deák (Literátus) Dávid, Csirik (Czirik) Péterrel szemben törvény szerint a legközelebbi törvényszékre tartozik előmutatni Mészáros (Mezaros) Vencezlaus özvegye végrendeletét. 17. Kovács (Kowacz) András Kovács Demeter a kötelezőlevél szerint 32 forint 32 dénárt törvény szerint megnyert és 3 napra tartozik megfizetni. 18. Gabi (Gaby) Ferenc felperes Felhalmi (Felhalmy) György és Varga (Varga) Albert alperesek között prókátor változtatás mellett úgy határoztunk, mivel a tanúk vallomásából kitűnik, hogy az alperes (hiányzik) hatalmaskodtak a felperes felesége vérét ontották. Ezért az alperesek vérbírságot megfizetni és tömlöcözést tartoznak elviselni. E határozatot mindkét fél a tanácshoz fellebbezi. 188. oldal 1. Kis (Kys) László Nagy (Nagy) Tamás feleségével szemben Szentpéteri (Zent Péteri) Jánost prókátorának állította. 2. Kis (Kys) László Nagy (Nagy) Tamás felesége perbehívás ügyében három nap alatt válaszolni tartozik. 3. Kovács (Kowacz) Antal felperes és Cserkó (Czerko) Gáspár alperes között a 105 forint adósság ügyében úgy határoztunk, mivel a bemutatott levél szerint meg kell állapodni, ezért 15 nap alatt a mi ítéletlevelünk és bizonyságlevelünk szerint a tanúkat elő kell állítani a felperesnek. Az alperes a tanácshoz fellebbezi a döntésünket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom