Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1595-1596 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 33. (Debrecen, 2001)

6. Hentes (Hentes) László váradi (Varadiensis) lakos felesége Dorottya, Párnás (Parnas) Miklós özvegye, Fodor (Fodor) Lukács felesége, Erzsébet, Párnás András özvegyével szemben Kis (Kys) Lászlót valóságos és igaz prókátoruknak állították. Február 6. 7. Kocsis (Koczis) János Szakács (Zakacz) Bálint ellenében Kis (Kys) Lászlót állította prókátorának. 8. Kocsis (Koczis) János felperes Szakács (Zakacz) Bálint alperes ellenében a szolgálat miatt úgy ítélkeztünk, hogy az alperes érvelése szerint esküdjék meg, hogy a szolgálata miatti, bérrel a számadás megtétele után harmadnapra a felperest kielégítette. 9. Párnás (Parnas) András özvegye, Anna Hentes (Hentes) László feleségével szemben Szentpéteri (Zent Péteri) Jánost tette prókátorának. 10. Szabó (Zabo) Ambrus, Takács (Takacz) Antallal szemben ünnepélyesen tiltakozott amiatt, mivel Takács Antal is megerősíti, hogy a per alatti ház miatt a döntés után szerződés volt, ugyanannak a háznak az ára megfizetéséről. 11. Szabó (Zabo) Ambrus Takács (Takacz) Antallal szemben széksértés büntetésésben 9 márkában elmarasztalódott. 12. Kádas (Kádas) Sebestyén Barcsi (Barczy) Jánostól törvény által 4 forint 70 dénárt megnyert, és tizenötöd napra köteles megfizetni. 13. Zabo Ambrus allpeoreos Takacz Antal fellpeoreos ellen azt bizonyczia meg, hogy az peoreos haz dolga es allapotia feleol teorven zerent mindenestwl fogua eligazottak es Takacz Antal elmaradót meleole es az myt az teorven neki itelt, akkor meg fizette, 15 napra. 126. oldal 1. Tiszta (Tizta) Máté Pallér (Pallér) Vince özvegyével szemben Szentpéteri (Zent Péteri) Jánost prókátorának állította. 2. Varga (Varga) István 25 forintnyi tartozás miatt Pallér (Pallér) Vince özvegyével szemben bíróilag alulmarasztalódott. 3. Csóka (Chioka) Ambrus özvegye Kovács (Kouacz) Lászlóval szemben Kis (Kys) Lászlót állította prókátorának. 4. Tiszta (Tizta) Máté Pallér (Pallér) Vince özvegyével szemben köteles harmadnapig a bírói kézbe letett 14 forintról a kielégített fél részéről gondoskodni és erről az összegről mindkét féllel megegyezni. 5. Csorba (Chiorba) János Portörő (Porteoreo) Jánossal szemben másodízben nem jelent meg. 6. Zegeny Balasne, Margit azzony, fellpeoreos, Poti Gergely annia Margit azzony Dereczkei Istuanne tanuia ellen bizonyczion 3 napra, hogy fattiat vetet, es protestált, hogy az teob tanuk feleol is emlékezek, es excipialhasson ellenek. 7. Szoboszlói (de Zobozlo) Kovács (Kouacz) László feleségét, Ágotát, Márta (Martna) Imre, Csóka (Chioka) János és György halápi (de Halap) Csóka Tamásért való kezesség miatt 35 fit. 50 dénár adósság fejében elmarasztalták törvény által. Az összeget köteles tizenötöd napra megfizetni. 8. Csóka (Chioka) György Kovács (Kouacz) László 35 forint 50 dénárját Csóka Tamás kezeinél letiltotta. 9. Zabo Pali fellpeoreos, Paczy Leorincz allpeoreos ellen, azt bizonyczia meg 3 napra, hogy Paczy Leorincz, mint gilkos, embert eolt es hogy az mas ember marhaiat tudua elhaitotta, az keotelet az zaruakrul lezette es mint wueket, saiatit eorzeny emberek eleiben atta volna, hogy w neki attiafíatul maradót es az teobit is hozzaiok haytia es azon marhákat az gazdaia mégis találta es el haitotta, w is penig oda engette, Paczy Leorincz is in contrarium azt bizonyczia meg, hogy az Tatár iaraskor, w is Zabo Pal kérésére, marha keresni ky ment vgian Zabo Pal zolgaiaual es az elteueliedet marhákat, eozwe tereltek es az akolba haitottak, tudoman tétellel, hogy el ne vezzenek, hanem ha vra talallia, ell haithassa. Az mely katonát penig megeolt az teorveny abból wtet, mint ártatlant, absolvalta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom