Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1593-1594 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 32. (Debrecen, 2000)

szenátorok névsora bizonyos tekintélyi sorrendet jelent-e, mert ez a két évben nagyon eltérő. De az bizonyos, hogy ismeretlen ok (kihagyás, halálozás) miatt a személyi összetétel nagyon megváltozott. Az 1593-i szenátorok közül 1594-ben a felsőjárásból 11, az alsójárásból 18 személy neve (33, illetve 55 %) hiányzik. Ha minden szenátor vagyoni állapotát nem is ismerjük, azt bizonyosságként mondhatjuk, hogy az 1594. évi főbíró, Duskás István, és a jegyző debreceni Deák János, a város legtehetősebb polgárai voltak. Duskás István 1589-ben szenátor volt, a család évtizedek óta a polgárság patrícius rétegéhez számított. Deák János jegyzőnek köszönhetjük az első híradást arról, hogy milyen ügyben forogtak a tanács előtt, amelyek írásba foglalásaként a prothocollumok létre jöttek. Az alsó fokú, a város lakosságát közelebbről érintő igazgatási feladatokat a hat utcára felosztott kerületek előtt, az ott élő polgárok által választott utcakapitányok (capitaneus) látták el, akik az utcák lakóitól bizonyos kulcs szerint kivetett utcaszert szedtek. A határbeli (mező és erdő) rendtartás felügyelői a mező- és erdő csőszök voltak. A jegyzőkönyvek legnagyobbrészt magánfelek pereit tartalmazzák. A perek túlnyomó többsége adósság behajtásról szól, ami az élénk áruforgalom bizonyítéka. A kereskedelmi kapcsolatokat a háború szembeötlően nem akadályozta, Szebentől - Bécsig nyúlnak a szálak, sokszor jelentékeny összegről van szó bennük. A kapcsolatok tartósan Thököly Sebestyén faktorai révén (megbízott) még mindig kapcsolatban áll Debrecennel, ámbár már régen Nagyszombatban lakik. Egy adat bizonyítja, hogy a debreceni kereskedő, a helyi szükségleten felül, szélesebb körű terület iparcikk szükségletét elégítette ki. A városhatár a zálogba vett pusztákkal a XVI. század végére már a Nyírség közepétől egészen a Hortobágy folyóig ért. E nagy határon szántás-vetés mellett főleg pusztai állattartás folyt, nemcsak a zálogba vett pusztákon, hanem a középkor óta a Debrecenhez tartozó területen is. 1 Meglepő, hogy a pusztai állattartástól elválaszthatatlan pásztorság maradványaiban még a század végén is meg volt, a hajdúk többségét ugyanis ekkorra már inkább katonai szervezetben álló fegyveres zsoldosnak vagy csapatos fosztogatóként említik. Egyháztörténeti szempontból ismeretlen adatként közöljük, hogy Méliusz Péternek két leánya maradt. Dorottya és Anna, az utóbbi bélteki lelkipásztor felesége volt. Atyuk házát, amely a plébánia és Deák János jegyző háza között állott, 1593-ban adták el. A személynév alakulásához nem jelentéktelen adalék lehet, hogy néhai nemes Szabó Mihály fiát, 1593-ban Deák (Literátus) Ferenc néven említik a jegyzőkönyvben.