Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 29. - A Hajdú-Bihar megyei zsidóság történetének levéltári forrásai (Debrecen, 1997)
Bihar vármegye
képviselőtestülete 1940. év március 26.án 22/1940/ kgy sz. alatt, a testületnek- sajnos Sok filoszemita gondolkodású tagja volt-Léb Ferenc községünkbe alig kétévtizedel beszivárgott s itt meggazdagodott héber zsidók-kika Magyar nyelvet is tördelve beszélik- községiilletőségük megállapításánál szótöbségben részökre kedvező határozatott hozott: Én mint a testületnek választott tagja, ezen határozatott Biharvármegye Alispánjához megfellebeztem. Ezen fellebezési beadványomban kértem, hogy az Alispánur ezen szerintem sehogyan sem helyes határozatott semisitse meg. Alispán ur 6181/1940. szám alatt hozott /Véghatározattal/ a községi képviselőtestületi határozatott megsemisitette, illetőleg a zsidók illetőségét megnem állapította. Egyszer kaptam ismét a Belügyminisztériumtól szintén egy határozatott, melyben az itt, fentebb írott Alispáni határozatott megerősítette. Annak ellenére, hogy már az első zsidótörvény 1939. évben elkészült, Az itt, fentebb említett két parazita héber zsidó ellenem és különösen már katona fiam ellen az őket hatalmasan támogató filoszemiták segítségével boszut forralt. Tekintettel, hogy ezen időben még minden rigó nekik fütyült a nóta vége az lett, hogy tényleges katonai szolgálatát szolgáló fiamat lezáratták. így fiam katona volt, én meg már idősebb ember szinte lehetetlennek láttam, hogyszorgalmazam a zsidók, illetősége ügyében a Véghatározatnak a végrehajtását. Megemlítem, hogy én fiammal együtt Magyarnemzeti szocialista gondolkozásuak voltunk. Belügy miniszter ur ! Aztkérném alázattal, hogy sürgősen intézkedni kegyeskedjék, hogy eza zsidókon mielőbb végre legyen hajtva az itt fentebb hozott határozat . Én egy 56. éves, 1914-18. évi világháborús hadirokkant, kilegtöbett betegeskedem, fiam kiszolgált katona , részt vett Erdély viszacsatolásában, most jelenleg azon bolsevizmus ellen harcolva kint van valahol a fronton, kiknek ezen parazita zsidók minden percben várják a győzelmét. Már töbször ezen zsidó bevolt hiva munkaszolgálatra, de mindanyiszor haza jött. Mostis idehaza van. Hogy kérném hogy ezt valahová vigyék el, hogy ezt én soha többé községünkben ne láthassam. Mert már nemsoká bírom tűrni, azt, hogy a lakásomon belül a közeli napokban is a kerítésnél áltam, és ott Léb ferenc a sárga csillaggal elment, és azt mondotta persze úgy hogy azt rajtam kivük senki nemhalhatta. " Tekutya goj ugye örülöl, hogy fent van a csillagom:" Légy nyugodt, hogy neked meg rövidesen a fejeden lesz a vörös csillag. Kijelentem, hogy itt tűrhetetlen állapotok vannak, márc. 21. én még déli 12 óráig az üzleteik nyitva voltak. Talán a rádióközlés előtt már tuda mind, hogy milesz, igy elképzelhető , hogy itt mitörtént. Községünkben hol a textil áru elvolt tűnve ekkor ezek után egyes notabilitásoknak hirtelen anyi ruha nemű került a varrónők kezébe, hogy szerintök karácsonyig feldolgozni nem lesznek képesek. Bocsánatott kérek, hogy ezen panaszomat nem a szolgálatiuton alulról kezdve teszem, mert ez anélkül is eredménynélkül maradna. Jóllehet, hogy csak én húznám a rövidebbet. Pedig éppen elegét szenvedtem én már szerencsétlen gyerekeimmel a magyar gondolkodásunkért. Mert tönk szélére jutatott a bank stb. Az illetékesektől kénytelen voltam kérni, hogy jutassanak olyan valami kenyérkereseti lehetőséghez, mit eltudok végezni-Mert fizikai munkát végezni nem bírok, azonban sem én sem gyermekeim ilyet nemkaphattunk. Sok ehez hasonlók vannk dolgok 82