Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 29. - A Hajdú-Bihar megyei zsidóság történetének levéltári forrásai (Debrecen, 1997)

Debrecen város

megoldásnak azonban útjába áll a tek. Tanácsnak 8232/1906. sz. határozata, mely szerint a 8301/a-4-vel megjelölt terület jobboldalu nyúlványa utcanyitás céljára közterületként a szentegylettől minden ellenérték nélkül elvétetett.- Kényszerüségi okokból tehát tiszteletteljes kérelemmel fordulunk a tekTanácshoz, miszerint ezen 16 mtr. széles és 192 mtr. hosszú területet a szentegylet tulajdonába visszabocsátani és egyszersmind megengedni méltóztassék, hogy ezen területet a hozzácsatlakozó 8301/a-2 és 8301/a-3 jelzésű parcelákkal együtt temetkezés céljára felhasználhassuk, annál is inkább, mert a visszaadni kért területen utca eddig nem nyittatott és ezután sincs erre az utcára szükség, amennyiben a fentemlitett két parcellán túl, ugyancsak a mi területünkből nyitott utca teljesen elegendő a Homokkert lakóinak közlekedésére.- Tekintetes Tanács! Kérelmünk elintézésénél méltóztassék figyelembe venni egyrészt, hogy mi annak idején készséggel átengedtük a három utca számára kivánt területet, másrészt, hogy három utcából csak egyet kérünk vissza és ezt is csak azért, mert e nélkül halottainkat már a közel jövőben eltemetni nem tudjuk és köztemető hiányában a város nem képes most izr.vallásu polgárainak eltemetéséről gondoskodni.- A debreczeni izr.szentegylet elöljárósága: Kiváló tisztelettel: Dr.Gutfreund Sámuel Burger D.József elnök. jegyző. HBML IV.B.1405/b.307. - 3827/1920. 90. Debrecen, 1920. május 7. A VÁROSI TANÁCS TERÜLETET AD ÁT A TEMETŐ BŐVÍTÉSÉHEZ Határozat. A v. Tanács az épitőbizottság azon javaslatát, miszerint temetkezési czélokra a kért 192 m hosszú 16 m széles úttest 30 évi időtartamra jogelismerési díj ellenében használatra átadassák elhatározza s kimondja, kötelezi az izr.szentegyletet hogy fent nevezett területért minden naptári év elején 20 kor jogelismerési díjat a számvevőség közbejöttével a v. házipénztárba fizesse be... Márk Endre Aczél Géza polgármester v.főmérnök. HBML IV.B. 1405/b.307. - 3827/1920. Budapest, 1922. április 28. 91. 323

Next

/
Oldalképek
Tartalom