Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 29. - A Hajdú-Bihar megyei zsidóság történetének levéltári forrásai (Debrecen, 1997)
Bevezetés
fejében védettséget élvezett. Debrecen már a XVI-XVII. században hatalmas kiterjedésű határral és fejlett céhes iparral rendelkezett. A város kereskedelmének korai virágzása földrajzi helyzetéből következett, hiszen az észak-dél és a kelet-nyugat kereskedelmi útvonal kereszteződésében helyezkedett el. Ebből következően a város országos vásárainak már a régmúltban is rendszeres látogatói például a budai zsidó kereskedők. A gazdasági és kulturális fejlődést ismerte el I. Lipót Habsburg uralkodó azzal, hogy 1693-ban Debrecent szabad királyi várossá nyilvánította. A térség központja önállóságát később is megőrizte, 1876-ban törvényhatósági joggal ruházták fel és székhelyévé vált a megalakuló Hajdú vármegyének. Debrecen szomszédságában a XVII. század végére, a Bocskai István erdélyi fejedelem által alapított hajdúvárosokat tömörítette egységes igazgatási és érdekvédelmi szervvé, a nemesi vármegyétől független, de azonos jogokkal felruházott Hajdúkerület. A közel 1000 km2 területen a sajátos státuszú Hajdúkerület székhelye Hajdúböszörmény volt. A kerület önállósága 1876-ban szűnt meg, amikor a megalakuló Hajdú vármegyébe olvadt be. A zsidóság első bevándorlási hulláma Mária Terézia és II. József uralkodása idején érte el Magyarországot. A cseh-morva tartományokból érkezőket a XIX. század elején követte a második hullám, a Galíciából kivándoroltak. A nemesi birtokok kedvező lehetőséget teremtettek a megélhetéshez. A zsidók terménnyel és háziipari készítményekkel kereskedtek. II. József 1781-es zsidó- rendelete pedig az iparűzés jogát is biztosította számukra. A letelepedő kereskedőknek így vált lakhelyévé Nádudvar mezőváros, Hajdúsámson és Földes községek. 1806-ban a Szabolcs megyei Nagykállóhoz tartozó Nádudvaron már hitközség létezett. Az ott élő zsidók 1802-ben új zsinagógát, 1820-ig imaházat és rituális fürdőt építtettek, sőt 1825-ben a 244 főt számláló zsidóságnak már iskolája is volt.61 Még régebbi a hajdúsámsoni zsidók letelepedése, hiszen az 1774-ben szervezett hitközség a XVIII. században már templomot, fürdőt, Talmud-Tórát és jesivát létesített. Ekkor már működött a sámsoniak szentegylete, a Chevra Kadisa is.62 1836-ban közel azonos, 400 főt számláló zsidó lakossága volt Nádudvarnak és az akkor Bihar vármegyei Hajdúsámsonnak. Földesen az 1800-as évek elején alakult meg a hitközség, amely 1820-ban imaházzal és rituális fürdővel rendelkezett, sőt 1845-ben önkéntes adományokból új templomot építtetett. Már kezdetben működött a Talmud-Tóra és a jesiva.63 A növekvő létszámú "Mózes-hitvallásúak" nemcsak a közvetítő kereskedelem résztvevői, de mészárszékek és kocsmák haszonbérlői is. A zsidók éppen a városi regálék bérlésével érték el, hogy Debrecen szabad királyi város és a Hajdúkerület végül kénytelen volt enyhíteni a letelepedésüket gátló intézkedéseken. Hajdúböszörmény és Debrecen polgárai hatalmas közvagyonnal rendelkeztek és az ebből származó jövedelmet féltették a "külföldiektől", vagy "idegenektől". Ezért a XIX. 61 Arnóth Sándor: Adalékok a püspökladányi zsidók történetéhez. In: A Debreceni Déri Múzeum évkönyve 1992-1993. Szerk., Gazda László és Módy György. Db., 1994. 207. /Továbbiakban 1., Adalékok a püspökladányi zsidók történetéhez./ 62 Gonda Moshe Élijáhu: A debreceni zsidók száz éve. Tel-Aviv, 1971. 306. /Továbbiakban 1., A debreceni zsidók száz éve./ 63 Zsidó lexikon. Szerk., Újvári Péter. Bp., 1929. 284. /Továbbiakban 1., Zsidó lexikon./ 23
