Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 29. - A Hajdú-Bihar megyei zsidóság történetének levéltári forrásai (Debrecen, 1997)
Hajdú vármegye
helyett mély tisztelettel kérnénk a Frőhlinger Mihály Simonfi u. 30 szám alatti fuvarozó fuvarozási felszereléseit részünkre kiutalni. így a Friedman féle és Frőhlinger féle felszerelést kérnénk teljes egészében. Tekintettel arra, hogy ma még a csecsmőket sem tudjuk tejjel ellátni fontos volna, hogy az alábbi községekben minden este 5 órakor 1- 1 fuvart indíthassunk (Hajdusámson, Hajduhadház, Téglás, Balmazújváros, Mikepércs, Sáránd, Derecske, Konyár, Hajdubagos, Haláp, Vámospércs.) Tekintettel arra, hogy ezen tej fuvarozások fogatainkat csak délután 5 órától éjjel 11-12 óráig veszik igénybe, cégünk az Elsőfokú Iparhatóságtól fuvarozási iparengedélyt kért, mert összes fogatunkkal módunkba volna mindennap reggel 6 órától délután 3-4 óráig fuvarozást eszközölni, sőt a fent megjelölt községekbe esetleges áruszállításokat is vállalnánk, mert szekerünk csak visszafele hozna tejet a fenti községekből. A fenti tej fuvarozáshoz úgy a szekereket, mint a lovakat állandóan a legkifogástalanabb állapotban kell tartanunk és épen ezért azt hisszük igen fontos közérdeket szolgálnánk fuvarozási vállalatunk létesítésével. A zsidó fuvarozások leállásával a fuvarozás elég nehéz probléma ma városunkban, sokat jelentene, ha mi 8-10 fogattal mindennap rendelkezésre tudnánk állani. Tekintettel arra, hogy úgy a tej beszállítás, mint a fuvarozás igen fontos érdeke városunknak, tisztelettel kérjük az Iparhatóságnak fuvarozási engedélyünk kiadását javasolni és ismételten kérjük a kért fuvarozási feészerelések soron kívüli kiadását, illetve fuvarozási vállalatok zárgondnokává való kinevezésünket és vagyunk Tisztelettel: Alföldi Központi Áruforgalmi Szövetkezet Tejüzeme, Debrecen /olvashatatlan aláírások/ 12. Debrecen, 1944. május 19. Haiduvármegye központi járás föszogabiráia Debrecen. 3414/1944 sz. Tárgy: A zsidók lakhelyének kijelölése. Határidő: május 31. A zsidó lakásával és lakóhelyének kijelölésével kapcsolatos egyes kérdések szabályozása tárgyában a m. kir. minisztériumnak 1610/1944 M. E. sz. alatt kelt rendelete 8 §.-nak 1. pontja szerint a 10.000. -nél kisebb lélekszámú községekre vonatkozóan a törvényhatóság első tisztviselője akként rendelkezhetik, hogy a zsidók kötelesek záros határidő alatt az általa kijelölt más községbe, illetve városba átköltözni. A 2 pont szerint az átköltözésre kötelezett zsidók elhelyezéséről uj lakóhelyükön a főszolgabíró, illetőleg a polgármester gondoskodik. A hivatkozott 225