Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 29. - A Hajdú-Bihar megyei zsidóság történetének levéltári forrásai (Debrecen, 1997)

Hajdúkerület

azon időben nem ajánlkoztak, különben is pedig azokat úgy tekintette, mint a Rosenthal által kötött szerződés folytatóit, ennélfogva nem látta szükségesnek, hogy a székek árvereltessenek, sőt bocsáttatik a székbérlet, azért a volt bérlési összeget sem fogja senki megígérni. Miután meg van a Kerület győződve arról, hogy a mészárszéknek elegendő hússal való ellátása a jelen közgyűlésnek a hús árát szabályozó fentebbi végzése keletkeztéig a mostani szűk, Ínséges időben, midőn a sertéshús, s más élelmiszerek hiánya és szerfeletti drága volta tekintetéből a szegényebb nép különösen marhahússal pótolja, más részbe fogyatkozó táplálékát, - a székbérlőknek áldozatjokba került, valamint nem lehet Böszörmény város közönségének abbéli intézkedése ellen semmi észrevétel, hogy 30 k. legelővel a bérletet megjavította, sőt a nép s annak elegendő hússal való ellátása érdeke tekintetéből tett ez intézkedés méltánylatra is számíthat, úgy Kövér Gábor és Eresei Károly székbérlőket sem lehet már midőn ők eddig kárral is ellátták hússal a székeket elvetni a bérlettől akkor, midőn károk visszafordítása következnék. Az eljárást úgy az igazsággal, mint a méltányossággal ellenkeznék, annyival inkább, mivel a Rosenthal Samu megbukásakor csupán ők ajánlkoztak bérlőknek, s ha már most a folyamodó izraeliták a mostani haszonbérnél többet ígérnek is, sőt ha a Rosenthal bukásakor mindjárt ígértek volna is azt, mit most árverés esetére ajánlanak, amennyiben a székek bérlése tárgya rögtön intézkedést kívánt az árverés ideje bevárásával pedig azon idő is eljött volna, melyben a húsméréssel kárt kellett volna a bérlőknek vallaniok. Ez az árverés kimenetelét kétségessé tette volna, de továbbá nem is új aránytalan kedvezmény is a 30 k. legelési jog, mert az ugarakon és a most lóherésnek felosztott közgyepen eddig is tarthattak a bérlők vágómarhát, s ez újonnan adott legelő ehelyett van átadva: a böszörményi közönségnek a nép java tekintetéből lett az akkori körülményekhez képest e célra egyedül ezúton vezethető rendelkezését a következés, s történet szülte kedvezmény iránti kapzsiságnak feláldozni nem lehet, miért is az előbbi folyamodók Goldhammer Jakab és Lédig Sámuel kérelmektől elvettetnek a böszörményi közönségnek Kövér Gáborral és Eresei Károllyal kötött szerződése ezek iránt tett intézkedése helyben hagyatik. Fogalmazvány. - HBML.HbFl. IV.A. 502/a. 34.k. 366-367.0. 410.sz. 64. Hajdúböszörmény, 1847. A ZSIDÓK TÜRELMI BÉRÉNEK ELTÖRLÉSE Más ugyanazon időről 2378. szám alatt, melyben tudtul adatván, hogy a császári király felsége legkegyelmesebb határozatánál fogva a zsidók türelmi díja jövőre megszüntettetvén, az ezen díj feloszthatása végett időszakonként felmutatni kívánt népességi s jövedelmi összeírás szüksége megszűnt. Közhírré tétetni rendeltetik. Fogalmazvány. - HBML.HbFl. IV.A. 502/a. 34.k. 400.o. 749.sz. 192

Next

/
Oldalképek
Tartalom