Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 28. - Debreceni alapítványok a 20. században (Debrecen, 1997)
Dokumentumok
154 Bécsben végezte. Jogtudort oklevelét 1891-ben szerezte. Ezután tanulmányúton volt Párizsban és Londonban. 1895-től a kecskeméti jogakadémián volt tanár, 1898-ban ösztöndíjasként Lipcsében és Münchenben volt. 1910. február 1-től Debrecenben akadémiai, majd 1914-től egyetemi tanár. Meghalt 1940. novemberében. 153. Debrecen. 1910. április 16. Thaly Kálmán ifjúsági alapítványa ALAPÍTÓLEVÉL Néhai dr.Thaly Kálmán pozsonyi volt lakos 1909.évi szeptember hó 27.-én végrendelet hagyásával elhalt, végrendeletének 3.ik. pontjában, illetőleg annak indokolásában következőleg intézkedett, „a debreczeni ev. ref. collégiumnak - mely ország- gyűlési képviselői választó kerületemhez tartozik - nevemet viselő iljúsági alapítványul 10000 koronát hagyományozok. Ezen nevemet viselendő alapítvány kamatjövedelmeit /:kétszáz-kétszáz koronát:/ évenként a tanév záródásakor, azon VII. ik osztálybeli, továbbá azon VIII. ik osztálybeli egy-egy növendék fijú kapja jutalmul, a ki a magyar irodalom történetében /.VILoszt:/, illetőleg a magyar nemzet történetében /:VIII oszt:/ tanulótársai között a legkitűnőbb előhaladást tette. A jutalomdíj kiadását mindenkor magok az érdekelt osztály tanulói, az illető szaktanár elnöklete alatt titkos szavazással ítélik oda. Ezen odaítélés azonban az elnöklő szaktanár által esetleg megfellebbezhető a tanári kar elé, mely végérvényesen dönt.” A debreczeni ref. kollégium által már elfogadott és a pozsonyi kir. járásbíróság által 1909.Ő.316/35.sz.alatt átadatni rendelt, de az alapító levél jóváhagyásának megtörténtéig bírói letétbe utalt 10000 korona alapítvány címe leend. néh. dr. Thaly Kálmán ifjúsági alapítványa. Az alapítvány kamatjövedelme évenként a tanév záródásakor, azon VII.ik és VIII.ik osztálybeli egy-egy ifjú jutalmára adandó ki. a ki a VIII.ik osztályban a magyar nemzet történetében, a VII.ik osztályban a magyar irodalom történetében, tanulótársai közt a legkitűnőbb előhaladást tette. Az alapítvány odaítélésének módja ezen alapító levél első pontjában a végrendelet intézkedése szerint lesz mindenkor foganatosítandó... TtREL II.22.cA.l32. Dr.Thaly Kálmán történetíró, politikus, költő 1839-ben született. A kiegyezés után a Rákóczi szabadságharc történetével kapcsolatos termékeny munkássága a köznemesség álláspontját képviselte. Romantikus történelemszemlélete is ennek felelt meg. Több Ízben megválasztották Debrecen függetlenségi párti képviselőjévé. A tiszántúli egyházkerület tanács bírája volt 1883 óta. A kollégium országgyűlési képviselői kerületéhez tartozott. Meghalt 1909-ben. R. Várkonyi Ágnes: Thaly Kálmán és történetirása.Bp.1961. 502.old., Debrecen sz. kir. város és Hajdú vármegye. Szerk.: Csobán Endre - Herpay Gábor. Bp. 1940.78- 79.old., Márki Sándor: Thaly Kálmán élete. Kézirat. MTAK Kézirattár.Tört.314.,