Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 28. - Debreceni alapítványok a 20. században (Debrecen, 1997)
Bevezető
9 Gyűjtési mozgalomból keletkezett alapítványok. Baltazár Dezső püspök missziójával az amerikai társadalmat hívta fel, hogy támogassa a Kollégiumot. A református egyház vezetői Baltazár Dezső két amerikai útja között a magyar társadalmat szólították fel a Kollégium felsegélyezésére 1923 - nyarán. A felhívásra több magánszemély, református egyházközségek, bankok, a környező vármegyék, Debrecen városa és Hajdúhadház község létesített alapítványt.17 Jakucs István kollégiumi igazgató A debreceni református Kollégium alapítványai című füzetét elküldte minden volt kollégiumi diáknak, melyben felkérte őket a Kollégium régi elértéktelenedett alapítványának pótlására. Mindössze három diák - dr. Nagy Sándor, Németh Vince és dr. Bay Zoltán - ajánlotta fel támogatását. Dr. Kun Sándor, gimnáziumi igazgató ezt követően „Felhívta az ifjúságot, hogy a jótéteményt kölcsönnek tekintse, s hogy az ifjúság már most ránevelődjék a jótékonyságra, a kapott segélyeknek és jótéteményeknek 5 %-át adja alapítványul vissza.” Ezzel a felhívással indult útjára a fenti alapítvány 1938-ban.18 Az Intéző Tanács 105/1938. számú határozatával javaslatot terjesztett az egyházkerületi közgyűlés elé a Kollégium 400 éves jubileuma alkalmából étesítendő alapítvány érdekében. Az egyházkerületi közgyűlés 160/1938. sz. határozatában „helyesléssel” vett tudomásul a kollégiumi jubileumi nagy alapítvány létesítését, kérő szóval fordult az egyházkerület minden rendű és rangú tagjához, hogy anyagi erejéhez képest járuljon az emlékalapítvány gyarapításához. Felhívta a kebelbeli egyházak presbitériumait, hogy a jubileumi nagy alapítványra a gyülekezet létszámának megfelelő összeget fizessen be a Kollégium pénztárába, hogy a 400 éves Kollégium jubileumi öröme az egyháztagok és gyülekezetek buzgó áldozatkészségével emeltessék. A kollégiumi igazgatóság ugyanakkor körlevéllel fordult az egyházakhoz az alapítványhoz való hozzájárulása érdekében. A jubileumi végrehajtó bizottság az összes egyházkerületek elnökséges által aláirt körlevelet küldött a pénzintézetekhez és szövetkezetekhez, valamint a többi egyházkerületek gyülekezeteihez is kérve ebben a jubileumi alapra való adakozást. A szervező munka eredményes volt, hiszen 48 egyház az amerikai református egyházzal közel 3 000 pengőt adott, ezen kívül néhány egyház több évi segélyt ajánlott fel, ezentúl 29 szövetkezet és pénzintézet felajánlása megközelítette a 30 000 pengőt.19 A Kollégium intézményeinek megmaradását biztosító alapítványok létesítése, működtetése és megőrzése rendkívül nagy energiát követelt. A Tiszántúli Egyházkerület, a Kollégium, a református egyház rendszeres erőfeszítésre volt szükség a két világháború között, hogy életbe tartsa, sőt szervezze az adakozást. Addig amíg a korábbi századokban az erdélyi fejedelmek jóindulatú nagyvonalúsága, a külföldi protestánsok komoly anyagi támogatása, Debrecen városának féltő és folyamatos gondoskodása, a polgárok mindennapi jelenléte a diákok étkeztetésében és elszállásolásában, valamint a környező községek, városok segítőkészsé17 18 Tiszántúli Egyházkerületi Levéltár 11.22 1.41. tétel. 19 Uo. 64.tétel