Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1573 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 22. (Debrecen, 1992)
2. Demencsi (Demenczy) Ferenc, Forgács (Forgacz) Benedek összes javait 126 forint 50 dénár adósság miatt letiltja. 3. Tar (Thar) István és Törösdi (-) Ferenc, Pap (-) Antal kassai (Cassoviensis) lakos nevében Szántó (Zantho) Péter összes javait és pénzeit, amelyek Bakóci (Bakochy) Demeternél vannak, letiltják, nehogy őt megelőzve, azt mások felvehessék. Feria sexta ante Nativitatis Marie (szept. 4. péntek) 4. Dienes (Dyenes) János törvényes úton Csütörtök (Czötörtök) Páltól megnyert 96 forintot, amelyet Csütörtök Pál harmadnapra köteles megfizetni. 5. Erzsébet asszony, nagyságos Báthori (Báthory) Miklós úr, Bátor mezővárosi (oppidum Bathor) lakos káplánjának, András áldozó papnak özvegye, akit Pap (-) Erzsébetnek is hívnak, valamint Rózsás (Rosas) Demeter felesége, Margit aszszony, hideglelésben fekvő Rózsás Demeter nevében, - ez a Rózsás Demeter rokonságban állott András áldozó pappal - előttünk elmondották, hogy Pap (-) Andrásnak, vagyis áldozó papnak Rózsás Demeternél volt száz tallérja, amely felől végrendeletet tett, mely szerint abból ötven tallért az említett özvegy feleségének, Pap Erzsébetnek hagyott és rendelt. Mivel azonban egymás között pereskedés mellőzésével megállapodtak és e megállapodás alapján előadták, miszerint Rózsás Demeter - vagy ha a jelenlegi betegsége következtében az életből eltávozna - annak örökösei, tartoznak András áldozó pap említett feleségének jövő november 19-re (ad festum beaté Elyzabet vidue) 35 tallért kifizetni. Ha ezt az említett napig nem fizetnék meg az asszonynak, tartoznak azután a teljes összeget, az ötven tallért megfizetni. - 402. oldal 1. Derecskéi (de Dereczke) Toldi (-) Miklós, Rác (Rach) Ádám házát (ha van neki) és bárhol levő összes javait letiltja és letartja. 2. Geszterédi (Gezteredj) Pál, Somogyi (Somogi) Jánosnál levő Csorba (Czorba) Lászlóval közös pénzét letiltja, nehogy tudta és beleegyezése nélkül merészelje kiadni. 3. Kovács (Kowacz) Péter felperes és Patkó (Patkó) István alperes között úgy Ítéltünk, hogy a felperes tartozik a korábbi döntés szerint az esküt letenni, hogy ő az elmúlt nyárra kitűzött eskütétel napjára azért nem tudott megjelenni, mert el volt foglalva, a Dunába süllyedt árui megmentésével. De mivel az alperes a felperes es-