Debreceni várospolitika 1825-1848 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 20. (Debrecen, 1989)

Debrecen város utasításai az országgyűlési követeknek

követeivel egyenlően számítandó szavazásból tettleg ki rekesztettek, ugy minden törvényes eszközöket mellyeket á Kir. Városok követei ezen sére­lem elhárítására jónak látnak, nevezetesen az érdeklett Felírást, annak minden következményivel együtt hellyben hagyjuk, elfogadjuk és Követ Urat oda utasítjuk hogy mind azt meg tenni maga résziről el ne mulasz­sza, á mit á Kir, Városok ezen legfőbb jussának hathatós védelme kivan. HBML. IV. A. 1011/m. 101. No. 240. 1835. augusztus 31. Az Ur Követ Urnák folyó Hónap 14-én költ Ország Gyűlési Tudósításá­ból megilletődve olvastuk, hogy egyes sérelmeinket mellyeket á Kir. Biz­tosok közbenjövetelével á közelebbi időkben Városunkban tartódott Tiszt­választások tárgyában felterjesztettünk,— s á mellyeket á Ts Karok és Rendek Táblája mint á több magános sérelmek sorába ö felsége eleibe or­voslás végett felküldendőket elfogadott a Mlgs Fő Rendek Táblája el nem fogadta, sőt némelly szóllók á mint értésünkre esett ugy nyilatkoztatván ki magokat, hogy mivel ö Felsége á Kir. Városoknak Földes Ura,á Földes uri Jus természeténél fogva törvényes szabadságában van á Kir. Városok Tisztválasztásába á maga hites embere által befolyni, abban,— hogy Váro­sunkban á Tisztválasztások Királyi Biztos közbenjövetelével tartatnak, semmi sérelmet nem látnak, sőt mivel á Végrehajtó Hatalom körébe tar­tozik az igazság kiszolgáltatása, ezzel pedig á Tisztviselők választásának szoros összefüggése van szükségesnek is tartótták,hogy á Tisztválasztások á Kir. Városokban Kir. Biztosok közben jövetelével történjenek. Ezen állításra, melly mind az 1715. 36.Törvény Czikkellyel, niind á máig is hellyel hellyel divatozó szokással, mellynél fogva több Kir. Városok vitték véghez Kir. Biztos közben jövetele nélkül tsak á közelebbi idők­ben is Tisztválasztásokat,— maga á Mi Városunk is élvén nemrégiben ugy mint 180 esztendőben ezzel a törvényes szabadsággal,— egyenesen öszveütközik, szükségesnek tartjuk megjegyezni: hogy azon viszszonyo­kat melly be á Kir. Városok Ö Felségéhez vannak, nem lehet á más Földes urak,és jobbágyok között lévő viszszonyokhoz hasonlítani,— á mint ezt maga az Országos Rendszeres Munkák megvizsgálásában foglalatoskodott Nagy Mlgú Kiküldöttség is elismerte á Publico Politicumokban á Kir. Vá­rosok elrendeléséről szolló Czikkelyek elibe botsátott értekezésében ahol is előadván, hogy a Kir.Városok, mint Törvényhatóságok az Ország 4. Kar­zatát teszik, Határaikat tulajdonosi Jussal birják, és öszvességgel nemesi kiváltságokkal élnek, innen azt á következést húzza hogy nem lehet őket ugy tekinteni, mint Cameralis Jószágokat, mellyek Ö Felségét, mint Föl­des Urat ugy tisztelik.— De külömben mire való is volna az elibertatio­nale Privilégium, és á Törvényhatósági ön állást, ha á Kir. Városok ennek elenére is elébbeni Jobbágyi viszonyaikba vissza taszittatnának, így való­ba jobb volna sorsa akármellyik Szabad Községnek, melly Földesurától magát meg váltotta, mint á Kir. Városoknak. Egyébaránt igen világos 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom