Debreceni várospolitika 1825-1848 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 20. (Debrecen, 1989)

Debreceni országgyűlési követek tudósításai

á Kerületi ülésekből ezután is kivannak kimaradni, még eddig sem talál­ván Substitutumot, mely szerént. az Országos Ülésekben fel veendő tár­gyakról előleges tanácskozások, és értelmezések tartódhatnának, egy mun­kának szerkesztéséhez kezdettek, mely á Királyi Városoknak hajdani virágzó állapot ját, törvényes jogait szabadságait, és á Törvényhozásban volt részvételét.-^-ezekből lett kivetkeztetését,— és végre azt adja elő, hogy jövendőre nézve minő lépések tétessenek azoknak vissza szerzésére: ez utóbbi ismét három fő részekre osztva, az elsőben á jövő Országgyű­lésére küldendő Követeknek választása módjáról, és á 'Követekben meg kivántató tulajdonságokról tétetik javallat, vagyis á Követeket küldő Vá­rosok előleges figyelmezése adatik elő, á másodikban á Követeket illető kötelességek á harmadikban pedig á jövendőben tartandó .Országgyű­lésének kezdetével teendő lépésekről. Ezen munkának tökéletes ki dol­gozása hosszabb időre terjedhetvén, mint az Ország gyűlésének bevégzése történhetne inkább á jövendőktől kivánt á többség előbb valamit végezni, igy az ez után tartandó Országgyűlésre meg kivántató rendelkezésen kez­dette tanátskozását, az emiitett munkálat két első részének kidolgozását egy küldöttségre bizván. 2. A Január 29-iki Kerületi Ülésen a Ludovicea Katonai oskola, a Mu­seum és Felkelési comunentialis fundus ügyéről tett tudósításokat vizs­gálták. .. .á mi á Ludovicea Katonai Intézetet illeti, az arról tett Tudósítása á Küldöttségnek helyben hagyódott, hanem mivel á tanítás módjának elrendelésére, és kidolgozására, Országosan kinevezett küldöttség tagjai részszerént elhaltak, részszerént pedig más egyébb' munkálatokkal elfog­laltattak, szükségesnek tartódott, hogy ujj küldöttség választasson, még pedig á Vármegyék részéről minden Kerületből négy négy, á jelen nem lévők Követei közül kettő, á Papi rendből kettő, á Királyi Városok ré­széről minden Kerületből egy egy, mely választás Scrutinium által fog meg esni. Ezután felvétetett á Nemzeti Múzeum állapotjáról tett Tudó­sítás, és leg elsőben is á Jankóvits gyűjteményéről szólló része vétetett fel, ez á gyűjtemény már még lévén ö Cs. K. Hge. az Ország méjjen tisz­telt Nádora által véve 100000 pengő forintért, és ebből á Summából 58566 ft. 21. xr. már ki is fizetődött, miután á fizetetten maradt része eránt azt á véleményt adja elő á Küldöttség, hogy azt 5 ft Kamatú pénzel kellene kifizetni, továbá hogy á Duplicatumok ne vétessenek által,— á külömböző véleményeken lévő Rendeket sokáig foglalatoskodtatta, egy része á Küldöttség javalata mellett lévén, másik része pedig á Nemzet méltósága elleninek tatrtván költsön pénzel szerezni meg azon drága, és ritka gyűjteményt, arra nyilatkoztatta ki magát, hogy á Nemesi Rend által subsidium formában öszveadandó pénzen szereztessen meg, hasonló külömböző vélekedések voltak á Duplicatumok megszerzésében is, ugyan­is többen voltak, kik á gyűjteménynek egyes példányival is meg elé­gedve, á küldöttség véleményét fogadták el, miután azonban meg muta­tódott, hogy á Duplicatumok mennyire szükségesek egy oly ritka gyűjte­ményben, utoljára is mind ez, mind az első kérdés, t: i: hogy jkész pénzen szereztessen meg, szavak többségével határoztatott el, igy á Jankovits Miklós ritka , és á maga nemében leg nevezetesebb gyűjtemény 120000 pengő forinton á Nemzeté lett. Ennek folytában elő fordult Gróff Illés­házy István Fő Asztalnok ajjándékáról tett tudósítás is, melybe elő adó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom