Pósalaki János: Debrecen siralmas állapotának megvilágítása 1685-1696 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 17. (Debrecen, 1987)
loma 1693. április 11-én kelt és név szerint őket nevezi a város nevében folyamodóknak. 16 Az 1714-ben beadott folyamodásában említi is, hogy Komáromi György — akkor még élő kortársa — másokkal együtt volt a legfőbb mozgatója az ügynek: „akikkel legtöbbet és a súlyán végig együtt fáradoztunk, a kívánt végét elérvén, a diplomát... együtt hozánk haza". Ez a diploma óvta meg a várost „valamely földesurának keze alá (amely már kezdésbe indult vala) az örökös jobbágyságra eséstől". Azért is kérte szolgálata elismerését, mert a kiváltságlevéllel „nem 50—60 évig, hanem Debrecen fennállásáig tartó" szabadságot szerzett a városnak. 17 Hivatali működésével bizonyos tekintélyt szerzett a városvezető patríciusok körében. De a város szélesebb rétegei előtt aligha lehetett népszerű. A szabadalomlevél megszerzésének évében két plebejus felkelésről is tudunk. 1693 október közepén, a harmadik tatárjárás hírére a magisztrátus elrendelte a város lakosai futását. A rendelkezés hírére felzendült a nép és hét vezetőjének biztatására fegyverrel elfoglalta a városházát, a kapuk bezáratását is elrendelték, hogy a módosabbak menekülését megakadályozzák. A zendülők „a bírót, tanácsot, nótáriust, tanácsbeli embereket becstelenítették" és követelték, hogy a város vezetői adják elő a korábban kapott szultáni védleveleket. A három hónappal később lefolytatott vizsgálat a zendülés vezetőit nemcsak a magisztrátus elleni fegyveres támadásban találta vétkesnek, hanem abban is, hogy „sok keresztyén léleknek a pogány kezében adattatására és megölésére okot adtak". A hét perbefogott életének megkegyelmezettek ugyan, de fejükön szalmakoszorút hordozva körül kellett járni az utcákat, aztán, a városból kiűzték őket, házukat lerombolták, vagyonukat elkobozták. Némelyiknek csak évek múlva engedték meg a visszatelepedést. 18 1693 végén pedig Bolland császári generális fegyverrel és házbeli javai kifosztásával kényszerítette (a tanács tudtával) olyan bizonyítvány kiállítására, amelynek megtagadása mind a tanácsra, mind a városra nagy veszedelmet hozott volna. A kényszernek engedve kiállította az iratot, de azután ünnepélyes tiltakozás mellett visszavonta, s fenntartotta szenvedett kárainak későbbi megtéríttetését. 19 Nyilván az is érdemei elismerését jelentette, hogy 1695-ben, az újévi szokásos tisztújításon a szenátorok közé választották. Elődje is szenátor volt, de Pósalaki nem a rend szerinti utolsó széket kapta már első megválasztásakor sem. A tizenegy szenátor között a harmadik, a következő évi tisztújítás alkalmából a tizenhat társa között a negyedik széket foglalta el. 20 A királyi kiváltságlevél kiadása után Debrecen meghívót kapott a királyi városok 16 Szűcsi.: i. m. 496—504. old.; Szabó István: Debrecen szabad királyi városi rangra emelése. Debreceni Szemle 1938. 244. s.köv.; — Egy két évvel későbbi irat szerint a diploma megszerzéséért 20 000 forintot fizettek. HBML. IV. A. 101 l/m. 7. cs. 1695. febr. 3. 17 Uo. 1021/b. 1037. sz. „B" jegyű ir. 3. pont. A Bernáth János által hangoztatott vád nem lehetett éppen alap nélküli. A hivatalosan megállapított díjakon kívül a különböző döntő helyeken ülő főméltóságok számára adott „discretio" címén történt ajándékozás az információk szerzése ellenében rendszeres és megszokott volt. 18 Szűcs I.: i. m. 495—496. old.; HBML. IV. A. 101 l/a. 23. k. 69—70., 75—78., 109., 115., 117— 118. old. A zendülés oka nyilvánvalóan az volt, hogy a város módosabb rétegét képviselő tanács — a szultáni menlevelek 1691. évi hatástalanságán okulva — módot akart adni az értékesebb javak és áruk elmenekítésére. Az ilyen leveleket a város nótáriusa őrizte. 19 Uo. IV. A. 101 l/a. 23. k. 69. old. Erről az egykorú iratok a tiltakozáson kívül semmit sem említenek. 20 Uo. IV. A. 1011/a. 23. k. 182., 336. old.; — A szenátorok 1698 óta évi 40 forint díjazást kaptak, az arányosan őket illető bírságpénzek mellett. A nótárius évi 150 forint fizetést kapott. Uo. IV. A. 1011/a. 24. k. 173., 572. old.; — A szenátorok és jegyző bíráskodásbeli kötelességeire, uo. IV. A. 1011/a. 25. k. 504—505. old. A szenátorok közt elfoglalt helye egyben a növekvő tekintélyét és befolyását is kifejezi.
