Pósalaki János: Debrecen siralmas állapotának megvilágítása 1685-1696 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 17. (Debrecen, 1987)

A következő évben havonta 70 000 forintot vetnek ki. A végrehajtásra 6 ezred lovast küldenek és két ezred gyalogost. Ezek egyikének az ellátása is igen nagy teher lett volna. Mégis egyesekre 20, másokra 30, 40 vagy ötven portió esett. Az árpa köblét 6, a búzáét 9 forintért vettük. Ahonnét szállíthattuk, egy szekér szénát 25 forintért. Mivel aztán sehol sem találtunk, a mezőn hagyott elszáradt füvet kaszáltuk. Mégis 18 000 forint hátralék maradt havonként. Ennek megfizetésére aztán bort kerestünk és vettünk, egy részét idegen helyen való eladásra, más részét itthon való korcsmáitatásra. A katona ott állott a korcsmában és szedte a pénzt. Sok polgár titokban elköltözött, házát, házbelijét hátrahagyva, nem törődve a tél kegyetlenségével. A kiváltképpen e célra rendelt őrségnek semmi haszna nem volt. Hét hónapra 60 000 forintot fizettünk. A hadirendtartás szerint 3 forinttal számított termeszetbeniek ára 420 000forintra rúgna, de a valóságos érték szerint 840 000 forintra menne. Ehhez hozzáadva az előző télen fizetett 960 000forintot, mindösszesen 1 800 000forintra megy. Beleszámítva az esetenkénti és a zabolátlan katonaság által okozott károkat; a természetbeniek megszerzése miatti fáradozást, az összes kiadást könnyen lehet kétmillióra tenni. IV. (1686—1687 tele) A következő téli beszállásolás eljöttével (a fentebb leírt borzasztó végrehajtás által teljesen kizsigereltekre) ismét kivetettek ránk havonta 60 000 rhénes forint megfizetését. A városba beszállásolta magát hat egész lovas és két fél gyalogezred. Hogy gondoskodás kellett azoknak maguknak, családjuk; lovaik, szekereik barmaik számára nemcsak helyet adni, bárki megítélheti; de még ennél is többet, mindenféle szolgálatot kellett teljesíteni; annyi ezredesnek, alezredesnek, őrnagynak, kapitánynak és más tiszteknek szállást, az őrségnek elegendő tűzifát kellett hordani, ezeket, mi mindet mások segítsége nélkül voltunk kénytelenek kiállítani. A ránk vetett összeg terhe mellett, ezenkívül és ezen felül voltunk kénytelenek magunk között kivetést készíteni. Sok polgárunkra 20, 30, 40, némelyikre még 50 és még ennél is több természetben teljesítendő portio jutott. Még pedig a bornak, szénának, gabonának, árpának és más élelembelinek olyan szűkében, hogy az árpa kassai köblét 6, a gabonának pedig 9 forinton, a szénát pedig fontonként, Kálióból és más helyről, hat, nyolc, tíz mérföldnyi távolságból vásároltuk meg. Amit más időben két, legfeljebb három forintért lehetett megvenni, azt most 25-ért voltunk kénytelenek megvásárolni és saját szekereinken a városba hozni. Mégis, ilyenformán is, a beszállásolás vége felé éppen semmit sem kaptunk. A tavalyi füvet, magyarul avart voltunk kénytelenek a végső ínségben a mezőkön kapargatni, kaszálgatni és sarlózni, s azt hátunkon kellett a katonaság lovai számára behordani. Ezzel a nyomorúságos természetbeni ellátással — amely a reánk vetett summával egyáltalán nem ért fel — havonként 18 000 forint hátralék várt megfizetésre. Ezt már pénzben nem sikerült teljesíteni, minden egyes polgár pincéjét feltártuk, az ott talált borokat (tekintet nélkül, hogy azok a polgároké vagy kívüllakóké voltak) előbb lepecsételtük, aztán pedig részint más helyekre hordva, eladtuk, nagyobb részben a város csapszékein kimérettük úgy, hogy bormérő helyekre rendelt tisztek, akik folytonosan jelen voltak és vigyáztak, szedték be a pénzt. így mind az elvitt, mind a kimért borok árát a had szedte fel. Nyomorúságunkat nem csekély mértékben szaporította, hogy lakosaink közül sokan, a rájuk vetett terheket nem bírván tovább viselni, a legzordabb téli időben, egész házberendezésüket hátra hagyva, csupán feleségük, gyermekük kezét fogva, kénytelenek voltak menekülésre gondolni és maguknak menedéket szerezni. Ezeknek minden otthon maradt javait elprédálták, házaikat lerombolták. A terheik viselése az otthonmaradottakra hárult. Ilyenmódon az otthonmaradottakra a szökések következtében újabb nyomorúság is következett. Mert a katonák a szökéseket észrevették, annyi lakos eltávozása miatt mindenik rab gyanánt őrizte gazdáját, mégsem tudták