Pósalaki János: Debrecen siralmas állapotának megvilágítása 1685-1696 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 17. (Debrecen, 1987)
Hogy „a hegyi szüret miatt a város ne maradjon vezető nélkül", mint első szenátort egy esküdttel együtt őt hagyták itthon, a legsürgősebb ügyek intézésére. 93 Az 1727. évi tisztújítás alkalmából még megtartották első szenátori tisztében, de a jegyzőkönyv május 22-i bejegyzése szerint aznap reggeli 6 órakor meghalt, és „külső emberek és polgárok sokasága által eltemettetett". 94 Két gyermeke maradt, egy leánya, aki Pándy János későbbi szenátor felesége lett és egy János nevű fia. Ez a fia 1754. március 10-én este 10 óra tájban halt meg Cegléd utcai házában. Mivel fiú örököse nem maradt, az apja által szerzett Mónospetri visszaszállott a kincstárra. 95 . II. „A könyveknek megvan a sorsa" Pósalaki János halálával Debrecen viszontagságos háromnegyed századának utolsó tanúja is eltávozott az élők sorából. A szatmári béke után addig nem szereplő nevek tűntek fel a város vezetői között és élete végén másfél évtizeden át folytatott eredménytelen küzdelmet az új emberekkel kétségtelen érdemei méltánylásáért. Mert halála előtt közel másfél évtizede volt annak, amit akkor írt le, hogy: „Az idő pedig, mint a rozsda a vasat, mindeneket megemészt, nagy dolgokat is feledékenységben viszen, az indulatokat az emberekben megszünteti..." A felszabadító háború megindulása utáni másfél évtizedről Debrecenben összefüggő elbeszélő források nem keletkeztek. A város első történetírója is csak hézagos jegyzőkönyvek és a részben itt közölt iratok alapján próbálta az eseményeket úgyahogy vázolni. Fő forrása az 1. és 2-es számú irat volt, de nem ismerte a 3. és 4. sz. alatt közölt írásokat. Ezek célzatossága ugyan vitathatatlan, de a bennük foglaltak hitelességét más források is megerősítik. 96 A négy irat alapján, a város 1685—1696 közti történetének, más forrásokból csak hiányosan feltárható főbb mozzanatai nagyjából egységes képben állnak össze. Egységessé teszi ezt a képet az is, hogy mind a négynek vitathatatlanul Pósalaki János a szerzője. Mint szemtanú, írta le az 1693. évi tatárjárást. A stílus, a szövegfordulatok, és maga az írás is — a név feltüntetése nélkül is — kétségtelenné teszi a szerzőségét. Az 1696-i Declaratio latin szövegén is érezni a 3 év előtti fogalmazvány fordulatait. Ezek közül csak a Declaratio jelent meg nyomtatásban, három ízben is. 1696ban Debrecenben, 1755-ben hely- és a XIX. század első harmadában hely- és évszám megjelölése nélkül. De a XVIII. század közepétől megállapíthatóan kéziratos másolatokban is eléggé közkézen forgott. Az 1696. évi kiadásnak ez idő szerint hat egykorú példányát ismerjük. A Magyar Tudományos Akadémia könyvtára két példányt őriz (Jelzetük: Ráth György gyűjt. 887. sz.; RM. II. 269.) Egy van a budapesti Egyetemi Könyvtárban (RM. II. 388/a) 93 Uo. IV. A. 1011/a. 146. k. 33. old. 94 Uo. IV. A. 1011/a. 146. k. 45. old. A bejegyzés szerint 75 éves korában, 51 évi városi szolgálat után hunyt el. 95 OL. Kamarai lvt. NRA Fasc. 1334. no. 30. 1762. febr. 2. —Fia halálával Mónospetri visszaszállott a kincstárra. Halálát — a bejelentőt illető jutalom megszerzése miatt — többen is jelentették a kassai kamarának. A vizsgálat szerint Fáy János postamester a rendes postajáratot késve indította útnak, ő maga már hajnalban külön futárral küldte el a bejelentést. 96 Az 1693. évi eseményeket tartalmazó kézirat HBML. IV. A. 1021/b. 300. sz.; — A 3—4. irat uo. IV. A. 1021/b. 1037. sz. „A—D" jelzetű aktában. A négy irat közül kettő nincs keltezve, keletkezésük idejére az életrajzi adatok tájékoztatnak, de mind a négy Pósalaki kezeírása.
