Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1567-1568 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 15. (Debrecen, 1986)

jönni, vagy nem jönne el, Pesti Gergely pedig az említett Kalácssütő Istvánt ezen kezesség miatt a törvény erejével perelni akarná, maga fog törvény elé állni Szabó György helyett. 180/9. Itt Debrecenben (Debreczini) kezesek lettek: a beregszászi (Beregzaziensis) bíró, Fillér (Fijllijer) Péter és ugyanezen Beregszász (Beregzaz) város többi polgára helyett a jegyzőkönyvükben belefoglaltak miatt, akik itt kezességet vállaltak Mészáros (Mezaros) Albert érdekében, a bíró és a beregszászi pol­gárok érdekében itt olyan feltétellel kezeskedtek Nagy (Nagij) Balázsnak, aki a nevezett Mészáros Albertnek 300 sót adott el hitelbe Túron (in Thwr), Duskás (Duskas) Ferenc főbíró úr 16 forintért kezeskedett, Posztómetsző (Pozthometew) Bálint és Erszénygyártó (Erzengijartho) János 16 forintig, Szabó (Zabo) Ambrus Ötvös (Ewthwes) Tamással együtt 16 forintig, olyan feltétellel, hogy ha ezt az összeget, Mindenszentek ünnepéig (november 1.) az említett beregszásziak Nagy Balázsnak nem adják vissza, ezen kezesek tar­toznak a leírtak rendje szerint Nagy Balázst kielégíteni. 180/10. Kovács (Kowach) György és Kovács másként Vékony (Kowach alias We­konij) János kötelesek kölcsönösen egymás ellen tanúkat állítani tizenötöd napra. 180/11. Tót (Thot) Lőrinc Kecskés (Kechkes) János keresetére köteles felelni tizen­ötöd napra. 180/12. Vörös (Weöres) Pál a néhai Vörös (Weöres) Pál özvegyének a keresetére tar­tozik felelni tizenötöd napra. 180/13. A néhai Szabó (Zabo) Ferenc özvegye Ötvös (Ewthwes) János keresetére a 12 forint adósságról köteles magát esküjével mentesíteni a következő csütör­tökön, hogy az elhalt fiának nála semmi java, sem pedig pénze nincsen. — 181. oldal — 181/1. Szentpáli (Zenthpalij) Balázs Böszörményből (de Bijzermen) kebelünkbe job­bágyul magát beíratta. 181/2. Kalmár (Kalmár) Dénes Túri (Thwrij) György számvevő (rationista) kerese­tére köteles felelni tizenötöd napra, ezt Marcellus utáni szerdán (június 3.) végezték. 181/3. Sápi (Sapij) Imre kebelünkbe jobbágyul magát felíratta és beszámláltatott. Feria quinta post (június 5. csütörtök) 181/4. Hagymási (Hagijmassij) Máté valamint Kovács (Kowach) György kölcsönö­sen egymás ellen tanúkat állítani kötelesek tizenötöd napra. 181/5. (Megjegyzés a szöveg előtt későbbi írással: NB.) Mi Duskás (Dwskas) Ferenc főbíró és Debrecen (Debreczen) város többi esküdtjei thezunk Illijen wallasth, hogij az mijkeppen mij kij mentünk wala az tellijes waros akarattijabol az hegijessiekkel walo feoldnek Igijenetthlenssege iga­zittassara Beke Lazlowal, Sándor Thamassal, Chijeke Pállal, Molnár Balas­sal, Boros Balassal, Gechije Mattijassal, Gechije Imrehhel, Sijmon Im­rehhel, Bijro Pállal es theob Ith walo polgár attijankfijaiwal, egijenleo aka­ratthbol az hegijessiekkel thettunk az keoz eleo feold feleol, kith megh

Next

/
Oldalképek
Tartalom