Dobozi levelek 1703-1709 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Debrecen, 1986)

nem gondolván, ma is itt maradott, dietim 344 kenyereket, ugyannyi font húst, tiszteknek való gazdálkodásán kívül kell praestalni, bort pedig csak úgy issza, mintha Rabatin apjoktul maradt volna. Marháinkat, szekereinket ki nem tudjuk tőlük szabadítani vagy felváltani, s nem is tudom, hogy és mikor szabadulunk tőlük. Jóllehet Nagyságod nekem nem írta, mindazonáltal már van harmad napja, hírlelik, hogy Csajaghianum regimentnek által kell a Tiszán menni. A rácság pedig már is kezdte a maga bosszúját vindicálni. Attól tartok, megront bennünket, s ezen nyomorult földet. Ne legyünk azért feledékenységben Nagyságodnál. Egy levélben Nagyságod insinuálja vala, az szürethez is készülgetnénk. Az ugyan jó volna, ha mind magunk innya, s mind mást kínálni kívánnak, de sem kádunk, sem hordónk nincsen, azoknak megszerzéséhez is derék kedvünk, mert az szürethez igen vékony az reménységünk. Nagyságodnak nem kétlem jobb reménysége ne legyen. Fundamentumát is a dolgoknak írnám, de én csak ily opinióban lehetek, adja az Úr Isten, jobban legyen. Ezzel ajánlom magamat Nagyságod méltóságos grátiájában maradok Nagyságod alázatos szolgája Dobozi István Debr. 5. Aug. 1707. jó reggel kívül: (más írással) 1707. 5. Aug. Dobozi úr panaszolkodó levele a német regimentek szabados éléséről excessusiról. 1707: Aug: Fasc. 1. A. 21. 92. Debrecen, 1707. október 27. (nem Dobozi írása) Méltóságos főgenerális, nekem nagy jó Uram! Az úr Palocsai Uram ő nagysága, úgy tudom Biharhoz által szállott, a szüretelők is megindultának és mennek, Isten ójja szerencsétlenségtül szegényeket. Minapi Nagyságod méltóságos levelére tött alázatos válaszomat Károlyban dirigáltam, elhiszem vette eddig Nagyságod. Semmi occurentiám nincsen, kit Nagyságodnak megírnék. Erdély felől sem hallottunk teljességgel semmit is. Nagyságodtul várok minen örvendeztető jókat. Ezzel ajánlom magamat s maradok Nagyságodnak alázatos szolgája Dobozi István Debrecnben 27 Octobr. Anni 1707. 1707. Okt. Fasc. 3. C. 25. 93. Debrecen, 1707. november 27. Méltóságos főgenerális, nekem nagy jó Uram! Tiszántúl való földről házam népét hazaszállítván, csak tegnap érkeztem meg, holott is a mieinknek szép győzedelmekiől való hírek folynak. Adná az Úr Isten, úgy volnának. Tudom valósága eddig constál Nagyságodnak. A sákai sánchoz való nekünk obveniált szekereket, palánkfákat s munkásokat majdan megindíttatom. Szüreti alkalmatossággal az marjai nótáriust, Váradi István nevű szegény nemes embert szekerével, ökrével, szolgáját levágván, Váraddá behajtattanak, ki is a vajdai gondviselőmnek vér. Az leányával együtt rajtam lévén reménykednek, siránkoznak, kire nézve az úrnak, Senyéi Ferenc uramnak ő nagyságának instálltam a szabadulásárul