Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1565-1566 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 12. (Debrecen, 1985)

együtt olyan ítéletet hoztunk, hogy Decsey Gáspárnak sem az asz­szony, sem a 200 forint, sem pedig annak fiai irányában semmi ke­resete nincs, sőt mivel az asszony férje végrendeletet tett és az asz­szonyt, tudmillik a feleségét gyámul hagyta, mind a fiai, mind pedig azoknak a pénze nála kell, hogy álljon és maradjon, sőt az asszony fiát is akit Decsey Gáspár magánál erőszakkal visszatartott, köteles az anyjához visszaengedni és amiatt hogy keresetét az asszony ellen bizonyítani nem tudta, 9 márkára büntették és ezen felül, hogy az asszonyt hitszegőnek mondta, az asszony főváltságában a törvény erejével sújtották. 107/4. Bogárdy (Bogardy) Bálint Fejér (Feyer) Benedekkel folyó és álta­lunk vizsgált ügyét Őfelsége székére fellebbezte felülvizsgálatra, amit tartozik lefolytatni tizenötödnapra. 107/5. Szabó (Zabo) Dénes vallotta Fazekas (Fazokas) György polgárunk­nak és feleségének mentesítésére, hogy az elhalt Fazekas Gergely feleségének összes házi dolgaiból és ezüst javaiból teljesen kielé­gítették és teljesen megelégedettnek mondotta magát és tőlük fel­vette azokat. Szabó Dénes mindenki részéről felel, hogy soha az előbb említett Fazekas Györgyöt és feleségét a kiadott javak miatt senki nem keresi és nem háborgatja. 107/6. Nyereggyártó (Nyerekgyartho) Tamás kijelentette, hogy tartozik Oláh (Olah) Jánosnak 1 forinttal, az miután törvényesen megnyer­te tőle az adósságot fogadta, hogy visszaadja Keresztelő Szent János következő napjára (jún. 24.) és Oláh János pedig ígérte, hogy vár addig az időpontig. Feria quinta magna (ápr. 11. csütörtök) 107/8. Pesti Szabó (Pesthy Zabo) Gergely Szabó Miklós özvegye a le­ányának összes és bárminemű javait letartotta és tiltotta mások előtt. 108/1. Szegedi (Zegediensis) Nagy (—) János Fejér (Feyer) Péter, Nagy Fá­bián és a néhai Kacskán (Kachkan) Zsigmond özvegyének kerese­tére köteles feleim tizenötödnapra. 108/2. Lukács (Lukach) István és a többi kiküldött esküdt úr Mészáros (Mezaros) Balázs lovát lefoglalta a néhai Csolty (Chyolthy) Lőrinc özvegyének való adóssága miatt 3 forintig pünkösd harmadik nap­jáig, hogy ha akkor Mészáros Balázs vissza tudja váltani, jó, ha nem, a ló az asszonyé legyen. 108/3. Nagy (—) János (János) Ferenc csapóháznak (Chyapohaz) nevezett

Next

/
Oldalképek
Tartalom