Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1565-1566 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 12. (Debrecen, 1985)
ni és neki megfizetni tizenötödnapra. 85/1. A néhai Jakócs (Jakoch) Miklós özvegye tiltakozott Basa (-) János és testvérei Török (Theorek) Lukács és Cseke (Chyeke) Boldizsár ellen, hogy Basa János az általunk vizsgált ügyét a szenátushoz fellebbezte felülvizsgálatra, de a törvényes időpontra a szenátust nem hivatta össze és maga sem jött el, így ugyanaz az ítélete, amit mi hoztunk közöttük. A két fél között olyan ítéletet mondtunk ki, hogy míg az asszony az elhalt férje nevét viseli és másik férfival nem házasodik össze, Basa János és testvérei Jakócs Miklós javaiba amelyek az asszony kezében vannak, nem bocsátkozhatnak be és ezeket a javakat tőle nem vehetik el, hanem az asszony azokat mint sajátjait bírhatja. Ha pedig ez az asszony miután elhagyta az elhalt férje nevét, más férfinak adná magát, a törvény azután fogja kimondani, hogy Jakócs Miklós javai körül mit kereshet és mit nem. 85/2. Lázár (Lazar) Pál, Arathó (Aratho) László legénye tiltakozott ura, Arathó László ellen, hogy erre a törvénynapra elénk hivatta a 2 forint és 25 dénár adóssága miatt, de nem jelent meg, tehát engedte, hogy elmarasztalják. Feria quinta in festő Luciae (dec. 13. csütörtök) 85/3. Bornemissza (Bornemyzza) Antal a gyulai (Gywla) Nagy (—) János összes javait, amelyek Tar (Thar) Istvánnál vannak, kezességéért 53 forintig visszatartotta és tiltotta, mások előtt akarván kezességét felszabadítani, vagy a fent írt adósságot tőle kikövetelni. 85/4. Nagy (—) Péter Őfelsége ítélőszékéről kiadott visszaküldő levelét nekünk bemutatta ezen a törvénynapon ítélőszékünk előtt a váradi (Waradiensis) Nagy Gergely ellen, Nagy Gergelyt ide kell rendelni az Őfelsége ítélőszékéről kibocsátott ítélet meghallgatása miatt tizenötödnapra. 85/5 Jakócs (Jakoch) Miklós özvegye, valamint Basa (—) János között ezen a törvénynapon az összehívott szenátus úgy ítélkezett, ahogyan mí fentebb ítéltünk és rendeltünk közöttük, amely ítélettel mindkét fél megnyugodott. 85/6. Posztómetsző (Pozthomethew) Bálint Tót (Thot) Jánosnak, testvérének a keresetére köteles felelni tizenötödnapra. 85/7. Kádas, másként. Késárus (Kádas alias Kesaros) János tiltakozott Szűcs (Zewch) István ellen, hogy az esküje meghallgatására az ítéletre nem jött el, Kádas János kész volt adóssá tenni, és az hagyta,