Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1565-1566 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 12. (Debrecen, 1985)
másik fele pedig Balogh Adrián feleségéé legyen és neki ítéltetett, amely Ítélettel mindkét pereskedő fél megelégedett és megnyugodott 81/4. Mészáros (Mezaros) Gergely Fekete (—) Lénárttal sójuk áráról folytatott és általunk felülvizsgált, valamint közöttük folyó ügyét Őfelsége székére fellebbezte felülvizsgálatra, amit tartozik írásban kivenni és oda átvinni tizenötödnapra. 81/5. Czegény (Czegeny) Ambrus anyja Nagy (—) Ferenc keresetére köteles felelni tizenötödnapra. 81/6. György, Borégető (Boregethew) György elsőszülött fia, aki az atyját mint elsőszülött az elhalt anyjának javai és végrendelete miatt gyanú útján törvényesen perelte előttünk, olyan Ítéletet hoztunk, hogy a fia semmit sem perelhet és semmit sem tarthat vissza az atyjától, sőt az atyja a törvényes pertől tiszta és mentes maradt és így ítéltük, mivel megesküdött Borégető György, hogy elsőszülött fia számára az anyjának semmi végrendelkező levele nem volt, sem semmilyen végrendeletet nem hagyott hátra és nem tett. 81/7. Lakatgyártó (Lakathgyartho) György, valamint Csiszár (Chyzar) Benedek és Kovács (Kowach) Ferenc tiltakoztak Kovács, másként Bak (Kowach alias Bak) János ellen, hogy ezen a törvénynapon a feleletével a bíróságon nem jelent meg, ahogyan ők megjelentek és feleletüket írásban bemutatták. 82/1. Doma (—) Orbán, Doma János fia 5 forint adósságot, amiről azt mondta, hogy Fazekas (Fazokas) Antal tartozik neki, kijelentette, hogy általa kell követelni atyja számára az ő személyében, mint az ő törvényes prókátora. Feria tertia proxima post festum Elizabeth (nov. 20. kedd) 82/2. Márton (Marthon) Lukács Beke (—) László felesége ellen köteles tanúkat állítani és előhozni a következő harmadik napon. 82/3. Kerékgyártó (Kerekgyartho) Tamás özvegye a derecskéi (de Derechke) Nagy (—) Orsolya asszony keresetére köteles felelni tizenötödnapra. 82/4. A szikszói (de Zykzo) Nagy (—) Márton, akit a Hatvan (Hathwan) utca (piatea) Forgách (Forgach) Mártonnak nála megtalált lováért törvénykezés nélkül 1 forinttal és 25 dénárral kielégített, olyan vallomást tett, hogy soha Forgách Mártont, sem senki mást a ló miatt nem pereli, hanem az egy forinttal és 25 dénárral megelégedett. 82/5 Kis (Kys) András és a nővére Hentes (Henthes) Albert keresetére kö-