Barta Boldizsár: Rövid chronika - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 11. (Debrecen, 1984)

Ezen pénz mellett, azért felkelének amaz hazajok szerető vérszerint való két atyafiak Dobozi István, és Biczó István uraim, e varasnak akkori külső őrállói és elöljárói, kik gyakran siralmas reménkedéssel térden állva kérnek a varasnak engedelmet, kiket sokszor annyira meg is hajtottak, hogy magok a bennlévők felköltek a pasához ki menvén magok esedeztek de ez is nem használván. Ellenben ismét egynéhány úttal a váras ártatlanságát, az magok hitlevelek szegeseket, nagy bátorsággal teli torokkal a veszedelem közepin is szemekben mondják, keveset irtózván kegyetlenségektűl. Látván pedig a kéntelenséget, rendelt helyeken ami pénz, ezüst marha, gyűlhetett, a váras házához hordották, onnan öt-öt száz talléronként, akár ezüst marhát annyi nyomót, akár poturátannyi számút, külön-külön zsákokba csinálván hordották a Kapucsi pasához, úgy mint tizennyolc ezer tallérra valót. De látván a törökök a pénznek szaporátlan gyűlését, azon napon kilenc öreg embereket hajtanak a bulyok pasák (kik hóhéroknak mondatnak) a bíró uram házához, (mivel azok ott voltak szálláson) ott azon embereket, úgymint Tatár Demeter, Kormán György, Fodor Tamás, Szappanos Dávid, Péter Gáspár, Király János, Sólyom István, Hentes István és Balyik Mihály uraimat, egy hosszú láncra torkoknál fogva összefűzik és magok őrizetek alá fogják. Hétfőn azonban, úgy mint die 3. Mai, megkeményítik magokat a bírák, hogy több pénzt már nem adhatnak, hanem a pasához könyörgeni kimennek. Kire képest a hóhérok valakiket megkaphatnak, bíró uram házához hajtanak, ott kezeket hátra kötözvén, összefűzik őket, faragnak tizenkét karókat is, kiket kívül a bíró uram háza alá támogatnak, rémítik a várast, hogy sorjával támogatnák a foglyokat az ház előtt karókba. Idő múlva ismét a bírák a raboknak szabadulásokat kévánják, hogy a pénzszerzésben hadd munkálkodhatnának, akkor ismét a kötözteket elbocsátják, de a láncon valókat meghagyják zálagul. Ismét pénzt szereznek és viszik az hagyott helyre. Kedden estve viszont már bésetétüléskor hozzá készülnek a hóhérok, hogy bírák uraimat a láncon levő zálagokkal együtt, rendel vereséggel megkénozzák. El is kezdik a főbírón. Négy öreg embereket kemény vereséggel meg is roncsolnak, de egy esküdt, szándékokat az ajtó előtt kémelvén, hírt tészen a Kapucsi pasának, ki a többit a vereségtűi megmenti. Szerdán ismét hozzáfognak újobban a sancznak fizetéséhez és szekerekre posztókat pénzzel együtt, ezüst marhákat készítnek, hogy a vezérhez, vagy életre vagy halálra járnak kimenjenek, esedezzenek azon, hogy elégednék meg azzal már akit adhattak volna, kinek száma már felment harminc ezer tallérokra, de a Kapucsi pasa (intercessor lévén) magokat a tábor szélinél tovább nem bocsátá és így csak vissza kell jönniek. Csötörtökön ismét tanácsot hívatnak azon böcsületes bírák, aki kevesen felgyülekezhettek, a sok búslakodás közt mond Biczó István uram. Teljesíthetetlen a kívánság, eleiben sem bocsát esedezésre a pasa. Nincsen honnan fizetnünk, de ha szintén volna is, noha eléggé kínoznak, vernek, ijesztenek, de Istennek hála még egyet is közülünk meg nem öltenek. Hogyha pedig a szegénységnek minden kénesét, fenyegetőzésre s ijesztgetésekre nékik ígírjük s kiadjuk, Isten is megbüntet érette bennünket, emberek közt