Barta Boldizsár: Rövid chronika - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 11. (Debrecen, 1984)

rik, vagdalják, némely házakra, az várasházaira is reá menvén, sok illetlenséget, vérontást, hatalmaskodást cselekesznek. A váras népe mint éjszakai időn, az sok zajra, csete-patéra felzendülvén, az deákoknak néki felesedik és némelyeket meg is sebesítvén az scholára visszaverik. Kik mindnyájan annakutána törvényes úton azon cselekedetekért a scholából kiűzetnek végképpen, hogy soha azok közül többször egy is ez a schólában ne fogadtassék. Ugyanezen esztendő die 17. Juni. vasárnapon szoníbrúan hallatik, hogy az lengyel nemzetnek feles gyülevész népű hadai ez országban Munkácsnál beütvén, Munkács vidékén nagy égetést, az embereken hallatlan kénzással való halált ejtene, annyira, hogy a gyermekeket állóknál fogva karóban aggatnak, alájok tüzet raknának, asszony népeket ketté vagdalnának és egyebeket házokban reggetvén bennégetnének. Sok szép örökségeket templomokat tűzzel megemésztetnek, az elpusztult kőfalakon ez írásocskát hagyván: Vicém pro vice reddo tibi vicine. Hallaték erre felénk való igyekezeti is. Ez iszonyú hírtül iszonyodván megrémül az ország, azok között Debrecen is. Elküld a tekintetes tanács egynéhány rendben Szatmár fele jó paripásokat, elküld a környék vidékségre minden felé bizonyos hírt tudni, elküld Szolnokban, Budára, Egerben az idegenekhez, elküld Váradra a keresztyénekhez, valahonnan oltalom ha találhatnék, mindenféle eszközöket megpróbálván. Az idegenek Egerből Szolnokból biztatják, hogy fejek fennállásáig a várast nem hagyják, megoltalmazzák, de azt a segítséget későllik. Budáról levelet ád a vezér hogy ha a lengyel közel jün, eleiben vigyék, s a váras békével marad, de ahhoz is semmit nem bízhatnak. A lengyelek közelebb-közelebb való érkezésének pedig híre hallatlan cselekedetekkel együtt naprul-napra terjed és öregbedik a varason, ki miatt a piacon megfutamodik a kösség, sivalkodván mintha szintén nyakán volna az ellenség, szalad széllel a várasba, de lecsendesíttenek a tanács biztató beszédivel. E nagy rémülés és zendülés lőn die. 25. Juni. Ez feje felett függő veszedelemnek eltávoztatására azért a váras a váradi kapitány tetszésébül is nyúl fegyverhez. A varason levő minden rendek közül, jó magabíró emberek szabad akaratjukból felkészülnek, szép felesen lovas és gyalog elegyesen. Dobbal, zászlóval, a váras társzekereket elegendő éléssel ád nékiek, minden módon elkészítvén, a várasból kiindítják die 28. Junii. A varasnak itthon maradott népe őket a három böcsületes prédikátorokkal és némely deákokkal együtt a varasról kikésérvén, ott kinn a mezőn megállanak, ahol lészen buzgóságos könyörgés és éneklés, mely végben menvén, őket nagy szeretettel a seregek urának ajánlják és elindítják Szatmár felé. Kik több hadakkal, úgy mint váradi és egyebünnen valókkal magokat összeadván mennek Majtinig ott bizonyosan nem sok idő múlván meghallják az ellenségnek az országból való visszafordulását ezek is azért békével visszatérvén jünnek. De némelyek addig a dolognak kimenetelinek bizonytalanságaiul tartván házok népét és jószágokat a várasbul titkon iktatják és szöktetik, melyet az tisztek eszekben vévén, erős büntetés alatt tiltván, meghirdetik: hogy valakit azon dolgon érnek szekere elvagdaltatik, szekerén levő jószága pedig felprédáltatik. És ezképpen a váras népe a lengyel rettegtető hírével lecsendesedik. Ek-