Barta Boldizsár: Rövid chronika - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 11. (Debrecen, 1984)

Sokszor csak kicsiny szikrát is büntetésre felgerjesztett, mely által minden gyönyörűségét, jószágának nagyobb részét porrá, hamuvá változtatta, és semmivé tette. Mint ennek bizonyságára előhozhatom az Istennek amaz 1564. esztendőbeli tűz által való rettenetes ítíletit, mely lött ezen esztendőben kétszer egymás után csak hamar. Az első volt 4. Sept. 7 órakor a praedicátio alatt. A második viszont lőn 6. Sept. 7 órakor. Ez utólszori támada Csapó utcában István Deák házátúl, mely rettenetes égés lőn, ekkor ége meg a templom a paróchiális házakkal együtt. 1565. esztendőben harmadszor viszont egy Székely Antal nevű prédáló istentelen ember, a nyíri pajkosokkal, és dúló fosztó latrokkal a varasra ütvén elsőbben is a kastélyt gyújtotta meg (kinek az akkori égés miatt a mostani időben már helye sem látszik). Annak utánna azon latrokkal a boltokat feltörette, dúlattatta, a várast égettette, kikből pénzt, ezüst marhát, bécsi, grachi, Törökországból költ marhát vitt el, harmad fél száz ezer forintot érőt, a házak égetésében is tött sok ezer forint érő kárt. Mint a boldog emlékezetű Mélius Péter, ezen eklésiának akkori lelki pásztora az 1570. esztendőben írt és ugyan itt kinyomtattatott könyvének praefatiójában azt feljegyezte. 1567. esztendőben Bőjtelő havának 24. napján ez Magyarországban Tiszántúl és innen lakó prédikátori rendnek a keresztyéni vallás tractálására itt Debrecenben szentgyűlést tártának ugyan akkor a helvéciai igaz Confessiónak alá is írnak. Tetszett az jó Istennek, hogy ez sok ostori között az ő vizeinek tiszta folyási vidámítsák meg az Istenek szent lakóhelyét. 1580. esztendőben viszont támadott nagy tűz éjszaka első álomkor Cegléd utcában Magyari Ferenc házátúl, mely Piacz, Várad és Szent Miklós utcáknak mind két részeit, vagy szerit megemésztette és a nagy károk között 17 embereket fojtott meg. 1585. esztendőben az Erdély a magyarországi helyekkel ez váras is kóstolta az Istennek kettős súlyos ostorát az éhséget, és döghalált. 1594. eszt. Mikor a megharagudt igaz Istennek nemzetünkre szokott büntető ostora, a sűrű tatárság Husztnál kijőve, és szerteszéllyel az országban szörnyű égetést és rablást tőn, a rettegésben, félelemben, fizetésben és ilyen szomorú időben lenni szokott ínségben, nyomorúságban bőséges része volt ezen varasnak. Mi módon s mennyi fizetés által lött pedig megmaradása azon most nem mulatozhatok: Mivel más emberek relatióján kívül is ide alá az experientia dictálásából errűl írhatok. 1598. eszt. Melyben a török Váradot megszálla, alkalmas ideig vívá, de a sok eső miatt hatalmában nem hajthatá, nem kevés szorongatás fizetés és egyéb nyomorúság esett ezen varason, kikrűl részenként és nevezet szerént azon Váradnak utólszori megszállásában s megvételében szólhatunk.