Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1564-1565 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 10. (Debrecen, 1985)
(Aratho) László kezében van 8 forintig adósságáért visszatartotta és tiltotta, mások előtt akarván visszakapni tartozását. 43/10. Ilka (—) Péter egy balkányi (de Balkan) embert, akiért kezes volt, tartozik személyesen Bak (—) Istvánnak előhozni és előállítani tizenötödnapra. 43/11. Szabó (Zabo) Simon felesége ügyében, aki elhalt férjének végrendeleti végrehajtóját, Lázár (Lazar) Bálintot árváinak részes javai miatt előttünk törvényesen perelte: olyan ítéletet hoztunk, hogy az összes javak és örökségek, mivel Szabó Simonnak 5 gyermeke van, hat részre osztassanak és az asszony is 44. old. mind a javakból, mind az örökségből is a részét magához vehesse. És ha a házban, amelyet már eladásra tettek, benne akar maradni, az elhalt férje négy gyermekét abból kifizesse és ő Szabó Simontól fogant Pállal, árvájával együtt két résszel, az őt és Pál fiát illetővel megmaradjon és megmaradhasson törvényesen. Sabbato post (jan. 27. szombat) 44/2. Szígyártó (Zygyartho) Gáspár, valamint Erszénygyártó (Erzengyartho) István tartozik egymás ellen kölcsönösen tanúkat állítani és előhozni tizenötödnapra. 44/3. A miskolci (de Myskolcz) Csortán (Chyortan) Gábor, valamint Katalin asszony, Simon (Symon) András felesége, Csortán Gábor testvére kijelentették Szil (Zyl) Márton polgárunknak megnyugtatásul és mentesítésül arról a házról, amelyet ez a Csortán Gábor előttünk törvényesen tiltott tőlük, hogy tisztes férfiak, Nagy (—) László, Kamarássy (Kamarassy) Máté, Arany (—) Bálint és Simon András megegyezés szerint a házáért Csortán Gábornak letett tallérokban 44 forintot és őt kielégítette, olyan feltételnek alávetve, hogy ha Csortán ezt a megegyezést megtörné, minden a négy egyezségszerzőnek a váltságában maradjon. Csortán Gábor előttünk is azt felelte, hogy soha a továbbiakban Szil Mártont a ház és ára miatt nem fogja perelni. 44/4. Katalin asszony, Simon (Symon) András felesége az előbb említett Csortán (Chyortan) Gábor nővére ennek a letett pénznek, tudniillik 44 forintnak a fele részét a vér jogán visszatartotta és követelte, mint őt illetőt, egészen a per kimeneteléig, a maga számára akarván felvenni azt a pénzt. 44/5. Anna asszony, Hatra (Hattra) Lőrinc felesége a Szil (Zyl) Márton által Csortán (Chyortan) Gábornak letett pénzt, mint a vér jogán őt illetőt, a per kimeneteléig visszatartotta és mások előtt tiltotta. • Feria tertia ante festum purificationis Marié (jan. 30. kedd) 44/6. Literáti (Literátus) Balázs főbíró úr Ihos (—) Gergely összes javait és örökségét, 40 forintot visszatartott és tiltott, mások előtt akarván tartozását visszakapni.