Debreceni vagyonleltárak 1717-1848 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 9. (Debrecen, 1984)

Bevezetés

dési illeték fogalmát nem ismerték, a hatóság képviselőinek semmi érdekük nem fűződött ahhoz, hogy a vagyont túlértékeljék, vagy alábecsüljék. Viszont az örökösöknek a további vagyonépítésük szempontjából nagyon is fontos volt a sokszor részletekre is kiterjedő leltározás pontossága. E sorok szerzője anyaggyűjtése során egyetlen esettel sem találkozott, amikor az örökösök vitatták az inventáriumok megbízhatóságát vagy egyenesen új leltározást kértek volna. Ha mégis nézeteltérés támadt közöttük, az nem a leltározás hiányosságaiból következett, hanem a részesedés aránytalanságait sérelmezték. Ilyenkor aztán a tanúvallomásokat is perdöntőnek tekintették (12/1. sz.). Az Adattárban 16 család osztálylevelét közöljük, teljes egészében vagy részleteiben. A társadalom összetételének megfelelően parasztpolgárok, iparosok és kereskedők leltárait válogattuk össze, ügyelve az időbeli tágasságra is. Közölhető értelmiségi inventárium sajnálatosan nem került elő. A publikációs elvek következetes és arányos megvalósítását azonban a forráslehetőségek korlátozták. Társadalomtörténeti szempontból a parasztpolgárok kerültek előtérbe, s az időbeli eloszlás vonatkozásában a hangsúly a reformkorra jutott. II. A debreceni polgárok osztályleveleit forrásfelhasználás szempontjából bővített végrendeleteknek is tekinthetjük. Szempontjaikban ezért is sok a közös vonás. Valójában a leltárak — a beköltözött nemesek külső nemesi birtokainak a kivételével — ugyanúgy a vagyon egész keresztmetszetét nyújtják, mint a végrendeletek, azzal a különbséggel, hogy ezek többsége a vagyon különböző elemeit részletesen és tételesen felsorolja. Ez viszont azt is jelenti, hogy az osztálylevél finomabb és árnyaltabb elemzésekre ad lehetőséget, mint a végrendelet. Azt is mondhatnánk, hogy a végrendelethez képest mennyiségi és minőségi többlettel szolgál a kutatás számára. Jellegzetességeit — korántsem a teljesség igényével — az Adattárból merített példák segítségével kívánjuk érzékeltetni. A zárójelben közölt jelzetek az Adattár számozására utalnak. A polgári vagyon középpontjában az ingatlan s ezen belül is a belsőtelek állott. Az információnyújtásban szegényesebb végrendeletek rendszerint csak azt közölték, hogy milyen utcában, kiknek a szomszédságában helyezkedett el a telek, esetleg arra is utaltak, hogy milyen építőanyagból készült a rajta levő lakóház. Ezzel szemben az osztálylevelek leltáraiból sokszor pontos értesülést nyerhetünk mindenekelőtt a belsőtelek nagyságáról. Ezek ugyan változó méretűek voltak, de annyi egyöntetűség mutatkozott közöttük, hogy mindre a tágasság a jellemző. Fejér András Csapó utcai telke 376, a Varga utcai 440 négyszögöl (10. sz.), Keresztesy Pál belsőtelke pedig 585 négyszögölre rúgott. (13. sz.) A belsőtelket az 1820-as években — korábbi adatok a leltárakban nem fordultak elő — négyszögölenként 4—5 váltóforintért értékesítették (6., 8. sz.). A részletező leltárak a telek építményeit is felsorolják, amelyek rendszerint lakóházból és különböző gazdasági épületekből állottak. Az iparosoknál ezeket még műhely, a kereskedőknél bolt egészítette ki. A telek építményei közül kétségtelenül legfontosabb a lakóház volt. Esetenként ezeknek részletes leírásával is találkozunk a leltárakban, amelyek jól kiegészítik a levéltárban található kéziratos térképek és alaprajzok vallomásait. Az életmódkutató és az építészettörténész számára sokatmondóak a lakóház területére, formájára vonatkozó adatok. Fejér András Varga utcai házának