Debreceni vagyonleltárak 1717-1848 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 9. (Debrecen, 1984)

Bevezetés

gyei érmelléki falvak és városok promontóriumain sorjáztak, de esetenként Tokaj vidékén is birtokoltak. Ezek extraneus jellegű ingatlanok voltak, amelyekre már a város magisztrátusának jogi, gazdasági ereje és irányító befolyása nem terjedt ki. Ajobbmódúaknak kerti és hegyi szőlőik egyaránt voltak. Sasi Istvánné Komáromi Julianna Kólyon két darab szőlőt is magáénak mondhatott, amelyeket összesen 35 kapásra becsültek, emellett azonban itthon a Köntöskertben és^a Német utcai kertben nyolc és fél kapás kerti szőlőjét is leltároztak. (2. sz.) Általában azonban fontosabbnak tartották a jobb minőségű bort termő hegyi szőlők szerzését, mert piaci értékesítés szempontjából ezek sokkal több előnnyel jártak. A hegyi szőlők a vagyonos polgárok esetében mindig tágasabbak is voltak a kerti szőlőknél. Simonffy Sámuel főbíróról 48 (8/8. sz.), Tikos János uramról pedig 60 kapa hegyi szőlő maradt az utódokra (3. sz.). Mivel az egyes polgárok külső szőlőbirtokairól nem maradtak fent összeírásaink, ezek a végrendeletekből és osztálylevelekből kiszűrhető adatok rendkívül becsesek a debreceni polgári vagyon megítélése és általában a szőlőtermelés vonatkozásában. Annál is inkább, mert hellyel-közzel még olyan inventáriumra is lehet bukkanni, amelyik nemcsak a hegyi szőlő területét adja meg, hanem a szőlőtőkék számát is. Tehát termeléstörténeti értéke is vitathatatlan. A vajdai elöljáróság Simonffy Sámuel ottani 48 kapás szőlőjében 53 868 tőkét talált. (8/8. sz.) így ki lehet számolni, hogy itt egy-egy kapás szőlőbe 1122 tőkét telepítettek. Érdekes módon azonban itt nem a területet, hanem a tőkék számát értékelték s egy-egy tőkére 4 krajcárt számítva állapították meg a 48 kapa szőlő napi árát 3591 váltóforint és 12 krajcárban. Még továbbra is a szőlőnél maradva, a vagyonleltáraknak arra a tanulságára is utalni kell, hogy — miként a tanyák esetében — a szőlőbeli épületeket hasonlóképpen számbavették. A pajta minden nagyobb területű szőlőföldön ott állott, különösen a hegyeken. Ezekről a vagyonleltárak rendre tudósítanak. (3., 8., 8/8., 13/1. sz.) A szőlőhegyeken olykor a pajtát még más épületek is kiegészítették. A Simonffy-féle vajdai szőlőben a pajta mellett szüretelő színt és istállót is találtak a becsüsök (8/8. sz.). Jóllehet korántsem a teljesség igényét kielégítő módon, de részadataival sok kiegészítő támpontot nyújtanak a successiós levelek a gazdálkodás különböző ágazataiban használt munkaeszközökről is. Az ismertebb szántógazdálkodásban használt igás (eke, vasas szekér, szán) és kézi szerszámok (fa-, vasvilla, szórólapát, vasgereblye, ásó, fejsze, zsák, targonca) mellett (3., 4., 6.,7., 10., 12., 15/3. sz.) betekintést nyújtanak a szőlőbeli pajták eszköztárába is. A szőlőművelésnél szerény a szerszámkészlet, legtöbbet használják a kapát. A borgazdálkodásnál azonban már az inventáriumok is szélesebb skálájú munkaeszköz-készletről tájékoztatnak. Legtöbbet a hordók, kádak, puttonyok, borkorcsolyák, borhúzó nagykötelek szerepelnek (1., 5., 7., 8/5., 8/8., 10. sz.), de előfordult „bornyomó masina" azaz prés is. (1., 8/5. sz.) Itt mindjárt kívánkozik annak a megjegyzése, hogy a hegyi szőlőket a tulajdonos eszköztárával az ottani vagy környéken lakó bérmunkásokkal műveltették. Keresztesy Pál éradonyi szőlőjét 1835-ben kelt leltár tanúsága szerint már 14 év óta ugyanazzal az asszonyvásári vincellérrel dolgoztatta (13/2. sz.). Az Adattárban most még jóformán csak egyediként szereplő iparosmester eszköztárát is felvillanthatjuk, ami azt sejteti, hogy az osztálylevelek további feltárása ezen a téren is sikerre vezethetnek. Fejér András tímármester műhelyében a szükséges kellékek mindössze egy üstből, egy cseres kádból, három cseres hordóból, egy kölyűből, egy cseberből, egy fűrészből, egy fejszéből és két