Debreceni végrendeletek 1595-1847 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 8. (Debrecen, 1983)

Bevezetés

ahol a háza állott (esetleg még a házszámot is) és a szomszédokat. Debrecenben különösen nagy jelentősége volt a háznak, mert a polgárjog megszerzésének ez szolgált előfeltételéül; másrészt viszont a háztelek után osztották ingyen földként az ún. „házutáni" földeket, a belsőtelek nagyságának arányában. A ház értékébe aztán mindig beleszámították a „házutáni" földeket is, de azokat külön nem tüntették fel.

11 A fentiekből következett, hogy a végrendeletek csak elvétve tettek külön említést a szántóföldekről, és az azokon egyre sűrűbben épített szállásokról, tanyákról. Annyira a ház tartozékának tartották, hogy a végrendeletben szinte feleslegesnek érezték helyének és területének a feltüntetését. Hasonlóképpen hallgattak a végrendeletek az adóalaphoz igazodó, de vagyontápláló erdei fakcmpetencia, valamint a legelő és az erdőhasználat méreteiről is.

11! A városbeli belsőtelken a házat — fontossági sorrendben — a malom követte. Aligha kerülte el tehát a végrendelkezők és örökösök figyelmét. Hatvani István professzor egymaga 3 malmot is fenntartott egyszerre (17. sz. végr.), váradi Bárányi László a három malmához vásárlással negyediket is ragasztott (21. sz. végr.), Komlósy Mihály esküdt a Hatvan utcán ugyancsak két malmot mondhatott magáénak. Ez utóbbi végrendeletében sejtetni engedi a malom jövedelmezőségét is, hiszen ezért tartotta elegendőnek, hogy a „két malmai hasznából éljenek hárman" (33. sz. végr.). A végrendeletek tanúsága szerint a debreceni cívisek vagyonának egyik lényeges tartó pillére a szőlő volt. Kerti és hegyi szőlők egyaránt szerepelnek a testamentumokban. Az előbbiek a Debrecent övező kertekben, az utóbbiak pedig a várostól távolabb, elsősorban Bihar megyében, az érmelléki hegyeken találhatók. De egyes debreceni polgároknak voltak szőlőik Tállyán (8. sz. végr.), Mádon (9. sz. végr.) és Megyasszón is (11. sz. végr.). A debreceni polcárck vagyongyarapításának tehát — erről a végrendeletek ugyancsak tanúskodnak — az agrártermelés síkján is nyíltak külső forrásai és csatornái. Előferdült, hogy külön vagyont érő szőlőföld került az Érmellékén debreceni lakos kezére. Kiss Orbán Istvánné 1842-ben kelt végrendeletében 90 kapa hegyiszőlő tulajdonosának mondotta magát (41. sz. végr.). Az állattenyésztés mellett Debrecenben — bármennyire is ellentmondásnak látszik - a bor jelentett állandóan értékesíthető agrárjellegű árualapot. Olykor a megélhetés egyetlen forrása lett a szőlő. Micskei Bárányi Miklós feleségével együtt készített végrendeletében 1795-ben a Jankai szőlőről úgy nyilatkozott, hogy „most is azon szőllőnek esztendőként való termése táplál egyedül bennünket" (22. sz. végr.). Az ingatlan-tulajdonok számabavétele során külön kell szólni a végrendeleteknek a városban lakó nemesek külső tulajdonviszonyait bemutató vonatkozásairól. Ezek Debrecen városába beköltözve polgárjogot szereztek, hordozták az ezzel járó terheket is, a városon kívül azonban nemesi birtokkal rendelkeztek s azokon természetesen gyakorolták nemesi jogaikat is. Többnyire csak néhány telek nagyságú birtoktestekről volt szó, vagy éppen töredéktelkekről, de a Debr?cenben 'akó tulajdonosuk vagyoni és társadoimi r'llapotát feltétlenül motiválta. Talán éppen ezért, mert a város társadalmának 11 Módy György: Földtulajdon Debrecenben a XVI—XIX. században. Déri Múzuem Évkönyve 1958-59. Debrecen, 1960. 32-34.,; Balogh István: A cívisek világa. Debrecen, 1973. 99. I.; Rácz István: A debreceni tanya a XVIII. század végén és a XIX. század első felében. Eíhnographia, 1982. évf. 1. sz. 4-5. I. 12 Penyigey Dénes: Debrecen erdőgazdálkodása a XVIII. században és a XIX. század első felében. Bp. 1980.; Rácz István: A városgazdálkodás. In. Rácz István szerk.: Debrecen története 1693-1349. Debrecen, 1981. 247-250. J.