A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 31. 2006–2009 (Debrecen, 2009)

Tanulmányok - Szendiné Orvos Erzsébet: A Kálmánchey család története

részt vett ä szabócéh 1604. évi céhlevelének kiadásánál.44 Kálmánchey Balázsról, aki a Sopron megyében lévő Csepreg mezővá­ros jegyzője és iskolájának igazgatója volt, a városi jegyzőkönyvből tudunk.49 50 1633-ban már Kőszegen lelkész. Még egy Kálmáncheyről tudunk, aki a 16. század végén a Dunántúlon élt, mégpedig Péterről, akinek házassága alkalmából egy alkalmi versezet készült, hogy az egybesereglett „tisztölötös” személyeknek, azaz a mezővárosok „bunfordi” polgárainak okulására elmondja, hogyan kell az összejöve­teleken illedelmesen viselkedni.51 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXXI. 41 Kálmáncheyek a Felvidéken A Kálmánchey család tagjainak egy része a török veszedelem elől a Felvidék biztonságot nyújtó városaiban keresett menedéket. A Felvi­dékre elszármazott Kálmáncheyek névsorát Kálmánchey Sámuel nyit­ja meg, aki a 17. század elején született. A papi pályát választotta élethivatásul. Az okmányokban 1633-ban találkozunk vele először, akkor már egri kanonok.52 53 1 63 6-ban az egri káptalan dékánjaként az Abaúj-vármegyei tisztújító közgyűlésen Garadnán táblabíróvá választ­ják.55 További életéről ez idő szerint nem áll több adat rendelkezé­sünkre. Kálmánchey János nevével szintén a Felvidéken találkozhatunk, aki nagyszombati származású volt. Felsőbb tanulmányait olaszországi egyetemeken végezte. 1654-ben felszentelt papként távozott Rómából, s hazatérve pozsonyi kanonok lett.54 1675-ben több főpappal egye­temben aláírta azt a felterjesztést, melyet a főpapság hagyatéka, vég­49 Magyar történelmi szöveggyűjtemény 11/1. 1526-1790. Szerkesztette: Sinkovics István. Bp. 1968. Tankönyvkiadó. 259-266. 50 Payr Sándor: A dunántúli evangélikus egyházkerület története. Sopron, 1924. Székely Ny. 1. k. 84. 51 A magyar irodalom története 1600-ig. Szerk. Klaniczay Tibor. Bp. 1964. 407-408. 52 Rupp Jakab: Magyarország helyrajzi története. Pest, 1872. Eggenberger, II. k. 403. 53 Korponay János: Abaúj-vármegye monographiái. Kassa, 1878. Kosch Ny. II. k. 403. 54 Veress Endre: A Római Collegium Germanicum et Hungaricum magarországi tanulóinak anyakönyve és iratai. Bp. 1917. Stephaneum. 49._____________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom