A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 31. 2006–2009 (Debrecen, 2009)
Tanulmányok - Veress Zsófia: Latin-magyar kétnyelvűség Debrecen városának 1606/1607-es Magisztrátusának jegyzőkönyveiben
A jegyzőkönyv (protocollum) a főbíró és az esküdtek esküjével kezdődik, tehát a főbíró hivatalba lépése január 1-én történt. Az 1606-07. évi jegyzőkönyvekben elsősorban - a korábbiakhoz hasonlóan - a magánfelek pereit olvashatjuk. „Kádas István Zongó János minden vagyonát letiltotta 60 forint miatt...” Gyakran igen komoly összegekről van szó, amely Debrecen élénk áruforgalmára utal. A város vámmentességeinek kezdete a 13. század második felére tehető, majd Zsigmond, Mátyás, II. Lajos, Szapolyai János magyar királyok, és János Zsigmond erdélyi fejedelem is megerősíti, illetve kiegészíti a kiváltságokat, így a debreceni polgárok bárhol folytattak az országban kereskedést, vámmentességet élveztek. A másik nagyon fontos tényező Debrecen vagyonosodása szempontjából, hogy árumegállító, illetve vásárjoggal rendelkezett. Az élénk áruforgalom területi megoszlását mutatják a jegyzőkönyvben gyakran előforduló helységnevek: Szeged, Gyula, Nagyszombat, Nagybánya, Kassa, Kolozsvár, Buda, Gyulafehérvár stb. A jegyzőkönyv egészére jellemző adósságbehajtásról szóló perek is az élénk áruforgalom bizonyítékai. Mindezek azt eredményezték, hogy Debrecen a 16. század fordulójára a mezővárosok első vonalába emelkedik, nemhiába nevezi Verancsics Antal már 1536-ban Debrecent Magyar- ország legnagyobb és leggazdagabb városának, majd 1553-ban Tinódi Lantos Sebestyén „arany lábú” jelzővel illette. A város határa fénykorában meghaladta a 120-130 ezer hektárt, a Nyírség közepétől a Hortobágy folyóig ért. Saját területén és a bérbevett pusztákon minden köz- és földesúri hatalomtól mentes, korlátlan jogot gyakorolt. A lakosságnak azonban csak negyede folytatott gabonatermelést, a fő foglalkozás az állattenyésztés volt. A gabonatermesztésre vonatkozóan alig-alig találunk utalást (köles föld)20, az állattenyésztést pedig egyértelműen a rideg állattartás jellemezte. A város vezető rétegét, a lakosság 10—12%-át kitevő kereskedők alkották, akik elsősorban távolsági marhakereskedéssel szerezték vagyonukat. A város gazdálkodásában fontos helyet foglalt el a kézműipar. A céhes iparok közül többek között a csizmadia, a gyapjúfonó, a mészáros, a szabó és a szappangyártó céhekkel foglalkozott a városi tanács. Az 1607. évi jegyzőkönyv utolsó oldalain többek között a debreceni kovácsokról, illetve a váradi lakatgyártókról olvashatunk: a mesterré 60 Veress Zsófia: Latin-magyar kétnyelvűség Debrecen... 20 Magisztrátusi jkv. 1606/1607 86/1
