A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 30. 2004-2005 (Debrecen, 2005)

Tanulmányok - Fábián Edit: Várad reneszánsz püspökei és reneszánsz emlékeik

is egybefűzték. Tliurzó Elek - Thurzó Márton János öccsének fia - feleségül vette Szatmári Annát, György unokahugát.80 Szatmári Györggyel 1493-ban levéltárosként, 1494-ben királyi titkárként találkozunk.81 1495-ben pedig megkapta a Szent Miklósról elnevezett székesfehér­vári prépostságot és kérelemmel fordult a pápához, hogy még két egyházi javadal­mat bírhasson. Kérése sikerrel járhatott, hiszen 1497-ben, mint erdélyi prépostot találjuk, egy évvel később pedig mislei és óbudai prépostként folyamodott a pápai káplánságért.82 1499 végén veszprémi püspökké nevezte ki a király, ezentúl elnyerte a budafelhévizi prépostságot is. Az egyházi javadalmak halmozása ellentmondásban van az 1498. évi 56.tc- el, amely kimondja, hogy „a püspök urak és egyházfők, meg más egyházi személyek közül senkinek sem szabad két méltóságot vagy bármilyen csekély egyházi javadal­mat is kezén tartania, kormányoznia és élveznie.” Az országgyűlés 1500. évi külö­nös engedélye tette lehetővé Szatmári számára több javadalom bírását, mivel őt „az ország körül már több éve jól érdemesüknek tartja, mint a ki a királyi felség kúriájá­ban és szolgálatában is megszakítás nélkül szorgoskodik.”83 Szatmári azonban még mindig nem volt pap és nem is állt szándékában. 1499-ben ugyanis ismét kérte Sán­dor pápát, hogy ne kötelezzék az egyházi rendek felvételére, mert a papi teendők gátolnák a kancelláriai feladatok teljesítésében. VI. Sándor teljesítette kérését és kétévi halasztást adott a rendek felvételére.84 1499-ben emelkedett a kancelláriánál is, királyi titkos kancellárrá lépett elő, ezt a címet 1521-ig /Bakócz haláláig/ viselte. Bakócz halála után a fő- és titkos kancellári címet bírta, így a kancellária vezetőjévé vált.85 86 Szatmári 1501 végén kinevezett váradi püspök, megerősítését 1503. február 14-én írták alá Rómában.Sö 1502 elején érkezett Váradra, fogadtatása fényes, főúr­hoz illő volt. A hívek élén négy káptalan üdvözölte /ami még nem fordult elő/. Szatmárit amint beiktatták új méltóságába helyettest hagyva maga után Budára távo­zott. Részt vett Ulászló esküvőjén, s mivel nagy befolyása volt a királyi párra, szüle­tendő gyermeknek -mások mellett- egyik keresztapja lett. 1503 őszén Váradon talál­juk, ahol püspöki birtokainak ügyeivel foglalkozott. így fogadta a belényes- vidéki oláh papok küldöttségét, akik kérték, hogy erősítse meg azon szabadalmukat, mely- lyel a püspökség papjainak és tisztjeinek hatósága alól kivették őket. Szatmári meg­erősítette kiváltságlevelüket. Belényes számára is kiadott egy oklevelet, melyben megerősíti azon korábbi kiváltságát, hogy csak egy fél forintnál magasabb értékű árutól fizessenek vámot és attól is csak feleannyit, mint mások. Gazdasági érzékeny­sége nyilvánul meg abban az intézkedésben, mikor a dögvész és más csapásoktól sújtott Ácsi község megmentése érdekében különböző kedvezményeket biztosított az odatelepíilőknek.87 A tél közeledtével Szatmári visszatért Budára, ahol a politikai Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXX. 15 80 uő.:22. 81 Köblös J.: i.m. 330. 82 uő.: 330. 83 Tóth-Szabó P.: i.m.36. 84 uő.: 38. 85 uő.: 40. 86 Bunyitay V.: i.m. 347. 87 uő.: 348.

Next

/
Oldalképek
Tartalom