A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 30. 2004-2005 (Debrecen, 2005)

Tanulmányok - Szendiné Orvos Erzsébet: Debrecen 1604-ben

kőépület volt a Kardos-ház, a mai Simonffy utca sarkán, melyet kocsmának használtak; a „veres ház” a Várad utcán, melynek tulajdonosa Tar István kereskedő háza volt és nevét valószínűleg nyers téglafalairól kapta, valamint a Szikszay-ház, a Törősdy-ház, melyeket a város vezető családai ( pl. Doboziak) bírták; a Komáromyak Cegléd utcai háza, mely a XVII.sz.- Debrecennek legkényelmesebb épülete volt. Hogy a több mint 2000 lakóházból mára csak egy-kettő maradt meg hírmondónak köszönhető egyrészt a megfelelő építőanyag hiányának, másrészt a gyakori tűzeseteknek.

Régisége miatt figyelemreméltó téglaépítésü ház a Széchenyi u. 6. sz. alatti eredetileg kalmárház. A földszintes ház udvari része árkádos folyosójával a folyosó elé ugró bejárati porticussal e korszak patrícius lakóházainak jellegzetes típusa. A ház térbeosztása is jellemző: a boltíves ambitusról szabadkéményes, középtűzhelyes konyhába lép a látogató, ebből kétfelé nyíltak a lakószobák. A ház a XVII. sz. végén Diószegi Sámuel főbíró kezén volt. A másik ház a Piac utca 29.sz. alatti eredetileg földszintes, L alakú háza, árkádos folyosóval, négyszögletes téglapillérekkel. A lakóházak belső berendezése a puritán célszerűség jegyeit viselték magukon. Ülő- és fekvő-alkalmatosságaik változatosak voltak, s fennmaradtak művészien faragott egyéb bútoraik is (szekrények, fogasok, székek, ládák). A legrégibb hagyatéki leltárak szerint a debreceni polgár örökösei szépszámú arany-ezüst pénzen, ón, réz, ezüstedényeken, ruhaneműeken, török kárpitokon, öles ládákon osztoztak. A világjáró, kalmárkodó kézműves polgárok tehát utánozták e másutt látott finomabb életmódot. Táplálkozási szokásaikat tekintve eltérés mutatkozik az európai tendenciától, ahol a gabonafogyasztás előtérbe kerülését figyelhetjük meg a 16.sz.-ban. A marhatartás meghatározta húsfogyasztásukat: a kétfogásos köznapi étkezéseken az első fogásban általában káposztás hús, répa hússal vagy főtt hús, a másodikban kásaétel szerepelt. A napi kétszeri (ebéd 10 óra körül) étkezés általában közös tálból, kevés evőeszközzel történt. Szomjukat általában vízzel oltották. A kávét ugyan ismerték, de nem vezették be otthonaikba a hódító ellenség (török) italát.

A cívisváros szellemi arculatának kialakulását a XVI. sz. végére tehetjük, amikor kezdett tért hódítani a reformáció. Köszönhette ezt földesurának, Enyingi Török Bálintnak, aki egy bizonyos Mihál nevű reformátor papot hozott magával, vagy Török Jánosnak, aki már a ferenceseket is elűzte a városból 1552-ben. A cívis életrend és életeszmény egyértelmű kialakítója korszakunkban Méliusz Juhász Péter lelkipásztor, illetve társai: Huszár Gál, Hevesi Mihály, Torday Demeter, Boldog Sebestyén és Bogáthy Demeter voltak. ”A reformáció gyors terjedésének okát abban a létbizonytalanságban kereshetjük, ami a kort jellemezte: az állandó háborúk, járványok, betegségek, természeti csapások miatt egyedül csak az Istenhez fordulhattak, s az új vallás kiiktatva az egyházi hierarchiát közelebb hozta az egyszerű emberekhez az Istent.A reformáció kálvini ágának elterjedése összhangban volt a város gazdasági érdekével, hiszen a hit szerint „ az igaz, Isten szerint való kalmárság és kereskedés jó és kedves Isten előtt. ” Az „olcsó egyházzal” puritán takarékosságot, a szorgalom és a munka megbecsülését, vagyis a mindennapi polgári erényeket hirdette. Méliusz tanításai vallási, politikai, társadalmi és művészeti tekintetben maradandó hatást gyakorolt a debreceni közgondolkodásra: 1604-re mindenképpen megérett az elvetett mag. A harmadik nemzedék magatartását, életelveit az ő tanítása határozza meg. Halála után Gönczi Kovács György, majd Hodászi Pap Lukács debreceni

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXX. 43