A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 30. 2004-2005 (Debrecen, 2005)
Tanulmányok - Szendiné Orvos Erzsébet: Debrecen 1604-ben
38 Szendiné Orvos Erzsébet: Debrecen 1604-ben Debrecen közigazgatása Debrecenben - határváros lévén - sem a közigazgatást, sem az igazságszolgáltatást nem ragadta magához a török uralom. Nem élt benne sem török katona, sem török polgár. Nem volt sem török, sem magyar állami hivatal. Az erdélyi fejedelem és a magyar király számára is Debrecen elsősorban zsoldpénztárt és éléskamrát jelentett: ,, ...a katonai tábor sóval és kenyérrel való ellátása ügyében meg kell egyezniük, egyébként végzetes baj történik... " olvashatjuk az 1606. évi városi jegyzőkönyvben.14 így a városi elöljáróság legfontosabb feladata a különböző adók megszerzése, illetve befizetése volt. Jogilag ugyan mezőváros Debrecen, lényegében azonban a XVII. sz. elején már a szabad királyi városok bíráskodási és igazgatási jogaival élt. A várost irányító testület rendszeres működésének megszervezése az 1552. április 24-én alkotott szabályrendelthez fűződik, amelyet földesura 1556-ban hagyott jóvá. A város két (alsó- és felső) járásra oszlott, minden járás 3-3 főutcára. Az utcák élén a lakosok által választott kapitány volt felelős a rendért, valamint a tizedesek és tízházgazdák. Az utcák gyűlése egyenként 10-10 lakótársukat küldték szenátor néven a szenátusba, amely újév első napján jelöli ki a főbírót (judex primarius). 1604- ben Tóth Mihályt.15 16 Ekkor választották meg a 12 esküdtbírót (jurati judices) az adószedő bírót, a vásárbírót, a borbírót és a mészárszékeket ellenőrző székbírót. Gondoskodni kellett még a jegyzőről, azután a város rendjére felügyelő hadnagyokról és utcakapitányokról. A hivatalba lépők hagyományos formulák szerint esküdtek fel. Borzán Gáspár is ennek megfelelően esküdött a színjátékban:..... kijelentem és fogadom az igaz Istennek, aki atya, fiú, szentlélek, egy igaz bizony Isten, hogy ő engem az én hitemben úgy segéljen, hogy aminémű hivatalra engem e becsületes Tanács elválasztott, abban tehetségem szerint eljárok. A hamisat nem igazítom, az igazat nem hamisítom, a város szabadságának romlására nem igyekszem, igaz törvényt teszek, sem kedvet, se barátságot, sem adományt, sem atyafiságot nem nézek, de igenis vérem utolsó cseppjének kihullásáig Debrecent szolgálom, ámen. ”'6 A lakosság választott elöljáróságai elsősorban végrehajtó testületek voltak, amelyeknek el kellett végezniük mindazt, amivel a felettük álló török vagy magyar hatóságok megbízták őket. A peres ügyekben a bíró és az esküdtbírák határoztak. Fellebbezési fórum a debreceni szenátus volt, amely csaknem kizárólagos fellebbvi- teli bírósággá vált a debreceni peres ügyek intézésében. A debrceni főbíró és esküdtei teljes jogkörrel ítélkezhettek nemcsak a mezővárosi polgárok, hanem az itt lakó nemesek pereiben is, jóllehet a többi szabad királyi városban országos törvények vették ki a nemes urak lakóházait a városi magisztrátusok joghatósága alól, lakóit pedig felmentették a városi közterhek viselésétől. A nemesek és Debrecen város viszonyáról Balogh István több alkalommal írt, s Szabó Magda is felemlíti ezt a kérdést művében: „ ... Debrecen kapuin belül nem érvényesek a nemesi előjogok. Bírád a város, a származásod nem mentesít semmitől. Mit rád rovunk, meg kell 14 HBMLIV.A. 1011/a.6. 463/1. 15 Nem Nagy Gál István a vizsgált évben a főbíró! 16 Szabó Magda im. 145-146.
