A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 30. 2004-2005 (Debrecen, 2005)
Tanulmányok - Szendiné Orvos Erzsébet: Debrecen 1604-ben
34 Szendiné Orvos Erzsébet: Debrecen 1604-ben törökök felett, és egyre inkább úgy látszott, hogy nem is nagyon törekednek erre. Jobb szervezéssel és vezetéssel el lehetett volna érni a törökök kiűzését Magyarországról, ami egészen más irányt szabott volna a magyar fejlődésnek. Bocskai felkelése az országot évek óta pusztító, célját vesztett vergődésnek vetett véget. 1604-ben Debrecen a két szembenálló fél végvárvonala (Magyarországé Várad-Kálló-Tokaj-Onod; a töröké Eger-Szolnok-Gyula) között kőfal nélkül a diplomácia fegyverét használva igyekezett fennmaradni. A város török kapcsolatai lényegében nem változtak meg a 15 éves háború alatt. Továbbra is fizették az adót - hiszenszultáni és kincstári város- és ajándékokkal, különböző szolgálatokkal igyekeztek megnyerni a török hatalmasságok kegyét. 1594-ben csapta meg először a háború szele Debrecent: a tatárok Debrecen vidékén pusztítottak, a szovátiakat és a nádudvariakat csaknem mind megölték, „...mi módon s mennyi fizetés által lőtt pedig megmaradása azon most nem mulatozhatok... ”2 A következő évben ugyan megmenekült a háborús pusztításoktól, 1596-ban azonban újra tarthatott a török haragjától. A mezőkeresztesi csatából visszatértében ugyanis Nádasdy szétveri a rátámadó török csapatokat Debrecen és Újváros határában, majd Debrecenben „ piheni ki „ az összecsapás fáradalmait. A város majd ajándékokkal kénytelen meggyőzni a török vezetőket a szultán iránti hűségről. 1598-ban a török -Erdély elpártolását megbosszulandó- ostrom alá veszi Váradot. Debrecenben nagyszámú szabad hajdú állomásozott, így félő volt, hogy ez kihívja a török haragját. A város értékes híreket küld a török hadmozdulatokról Miksa főhercegnek, s ugyanakkor puskaport és élelmiszert juttat a Váradot ostromló törököknek. Az uralkodó megértette a város nehéz helyzetét, a törököket pedig elsősorban az érdekelte, hogy a debreceniek fizessék be az adót, küldjék el a szokásos ajándékokat. így a város újra megmenekült. A következő években is mindkét részre kémkedtek, de nem háríthatták el egyik fél követeléseit sem. Báthori Zsigmond 1602. július 26-án végleg lemond és távozik Erdélyből, átadva helyét Basta generálisnak. Basta meggyőződése az volt, hogy érvényesíteni kell az uralkodó teljes hatalmát.Zsarnoki hatalommal, kíméletlenül kormányozta Erdélyt. Erdély elveszti önállóságát, s ez érzékenyen érintette Debrecent is: a fejedelemség, s vele együtt Debrecen jogilag ismét a magyar király uralma alá került. Magyarországon - Erdély kálváriája után - tovább folytatódik az értelmetlen vérontás. A prágai kincstár kongott az ürességtől, így Rudolf a hiányt a legvagyonosabb magyar arisztokraták vagyonának, birtokának koholt vádak alapján való elkobzásával pótolta. Ennek fő irányítója Szuhay István volt. A protestánsokat üldözték, s a zsoldoshadak és a törökök pusztításai sem maradtak el az Erdélyben történtektől. „ Adta volna az Úristen, hogy ez üdőt ne értem volna és ez undok világból régen kimúltam volna. Boldogok azok, akik meghaltak és ezöket nem látják"- írta Illésházy István. A Habsburgok elérkezettnek látták az időt, hogy a háborúban meggyengült országot minden önállóságától megfosszák és az örökös tartományok sorába olvasszák. A nádori tisztet nem töltötték be, a hivatalokból, a hadseregből igyekeznek kiszorítani a magyarokat. A magyar végvári katonaságot leváltják, idegen katonasággal cserélik le. A Habsburg - dinasztiába vetett bizalom igencsak megingott. 1604 nyara nemcsak a nap melegétől volt elviselhetetlenül forró: a prágai udvar hatalmas gyűjtőlencseként tehetetlenül és feltartóztathatatlanul összpontosítot2 Barta Boldizsár: Rövid chronica. In: A HBML. Forráskiadványai 11. Szerk: Gazdag István. Db. 1984. 14.
