A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 30. 2004-2005 (Debrecen, 2005)

Forrásközlések - Radics Kálmán: Zoltai Lajos: Vidékiek beköltözése Debrecenbe 1564-1640 között

nevében, 1529. szept. 7-én Gyulafejérvárott Debreczen minden eddigi szabadalmait megerősítette.13 Szegediek beköltözése később újra ismétlődött. Az erősen kath. érzésű Tóth Mihály volt szegedi főbíró, most már hajdúvezér, 1552-ben merész rohammal elfoglalta Szegedet a töröktől s rövid tíz napi uralmát a protestáns lakosok elűzésére használta fel. Feltehető, hogy ezek ama szegediek, akikről az 1552-ik évi városi jegyzőkönyv, mint jövevényekről, új települőkről emlékezik.14 15 Egy időben a szegediekkel Lippáról, Makóról Csanádról és más Marosmelléki helységekből futó lakosoknak is adott menedéket Debreczen.

Ezek az új jövevények, ha bérpénzt (census) fizettek a városnak, házat is vehettek, - vagy elhagyott házakat szánhattak meg s kötelesek voltak magukat alávetni a debreczeni bíró hatalmának.13

A drinápolyi békekötéssel (1568) végződött hosszú és borzalmas hadjáratok alatt, sőt azután is, a béke éveiben, mert nálunk a béke többnyire oly sanyargatásokkal járt, mint másutt a háború,16 ezer és ezer családot űzött el szülőföldjéről a török.

Nagyobb részét, legszívesebben az ifjakat és erőseket, rabságra hajtotta. A kisebb rész, - ha csak tehette - menekült oda, ahol inkább remélt biztonságot. Mikor vitéz Kerecsényi László éhségtől kényszerítve feladta Pertaffa pasának Gyulavárát (1566), hét családfő kérte onnan felvételét Debreczen város lakosai közé. De így tömegesen egyszerre egy-egy helységből ritkán költözött Debreczenbe a szegény nép. Az egykorú feljegyzésekből azt látjuk, hogy inkább egyenként-kettenként szállingóztak ide, bár ugyanazon helységből bizonyos években, valamely kényszerítő ok, vagy kedvező alkalom miatt nagyobb arányt öltött a beköltözés. Mert ha behódolt is a jobbágy község a töröknek, s tőle telhetőleg igyekezett pontosan fizetni a sokféle illetéket, tizedet és adót és teljesíteni a robotot — szakadatlan és hallatlan zaklatásoknak és zsarolásoknak volt azután is kitéve. A szultánok a meghódított terület egy részét hűbérül kiosztották lovas vitézeik, a szipahik között. A keresztyén lakosok aztán, úgy ahogy tudtak, megalkudtak a hűbérúrral a pénzben és terményekben fizetendő adókra és a robotra nézve. Csakhogy e szolgáltatásoknak minimuma minden községet illetőleg körülményesen meg volt határozva a defterekben, - a török birodalom kataszterében.17 A hűbér úr önkénykedéseinek mi sem szabott

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXX. 293

13 Szűcs Istv. Debr. tört. I. k.

14 Négy szegedi származású debreczeni lakos nevét ismerem: Tóth Mihály, Kis Pál tanácsbeliek, akik még 1542-ben szakadtak, ide továbbá özv. Boros Simonná (de Nagy-Szeged) és özv. Cseperke Jánosné, Erzsébet asszony, akiknek nevét az 1574. évi jegyzőkönyv őrizte meg (512. lapon.)

15 Szűcs István Debreczen története I. k.

16 Salamon F. Magyarország a török hódítás korában.

17 így például 1565-ben a császári khászhoz tartozó s a szolnoki nahiebe osztott Döbröczin évi jövedelme 100.000, (a régi defterben 50.000) Köteles falué 5500. Báránd falué 9000 (a régibb defter szerint 2259 a.) Nagy-Iváné 4000, (az előbbi felvétel szerint 2610 a.) akcsére volt becsülve. Szulejmán és Szelim szultánok idejében 40 db. akcse = 1 tallér, vagy 60. dr. akcse = 1 jó magyar arany. Tehát Debreczen minimális évi jövedelme 1866 arany volt.) Ugyanakkor az említett falvak (Debreczen nélkül) de néhány más Külső-Szolnokmegyei faluval együtt Abdi bin Haszán zsoldos vitéz kezén voltak 166.500 akcse bér mellett, 3 évre kiadva. Lássunk még néhány példát:

1583-1584-ben: Sápjövedelme 1700. Mártonfalué 500, Bagosé 6000, Csegéé 7000, ^Su/tónv^J^TOO^^^foMzú^PdővéJJOOj^^i^^élNánás^és^T^^^Polgár^közt^küdtj^őOO^^^