A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 30. 2004-2005 (Debrecen, 2005)

Forrásközlések - Gorun-Kovács Blanka: A diószegi és székelyhídi görög-katolikus kereskedők 1740-es császári oklevele

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXX.

245

A DIÓSZEGI ÉS SZÉKELYHÍDI GÖRÖG-KATOLIKUS KERESKEDŐK 1740-ES CSÁSZÁRI OKLEVELE

Gorun - Kovács Blanka

E

gy korábbi publikációnkban már írtunk arról,1 hogy Bihar vármegye területén kereskedtek olyan török alattvaló ’’görögök”, akik - Váradon kívül - a legjelentősebb létszámban Diószegen éltek. Ezen a mezővárosban nemcsak hogy jelen voltak a „görög” questorok, de a XVIII. századra jellemző volt társulásuk - más néven kompániájuk, vagy céhük - is.2 Előző tanulmányunk közlésekor még nem tudtunk erről a privilégiumról, melyet időközben találtunk meg a Magyar Országos Levéltárban3 és igyekszünk nyilvánosságra hozni. A privilégium, amely úgy gazdasági, mint vallási téren nagy jelentőséggel bír, s amelyet III Károly - aki akkoriban töltötte uralkodásának utolsó hónapjait - 1740. augusztus 8-án állíttatott ki a kereskedők számára, szinte egyedülálló a térségünkben.

Összehasonlítva a kor más kereskedőtársaságainak privilégiumaival, gazdaságtörténeti szempontból, a diószegi és székelyhídi céh privilégiuma nem nyújt semmi jelentős újítást. Viszont mégiscsak van egy kiemelkedő eltérés a többi privilégiummal szemben4: míg ezeket általában alacsonyabb szintű hatóságok állították ki vagy éppen maga a földesúr,5 addig az 1740 augustus 8-i privilégiumot maga a

1 Gorun-Kovács Blanka, A nagyváradi “görögök” a XVIII. Században. In Történeti tanulmányok, X, (Szerk. Takács Péter) Debrecen, 2002, 199-216.

2 Takáts Sándor volt az első kutató, aki jelezte a “görögök”létezését a térségben, igaz, csak nagyon röviden, anélkül, hogy elemezte volna a privilégiumot. Úgy tűnik, hogy nem ismerte ezt a dokumentumot. Az a privilégium, melyről Takáts Sándor írt, az 1735-ből való, amit mi most bemutatunk, az másik dokumentum 1740. augusztus 8-rúl való. U. o. 208.

3 Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban MÓL), A. szekció, Magyarország udvari kamarája, fond A.57. Liber regius, XXXVIII kötet, 335-338.

4 Hasonlatos az 1722-es váradi céhé lásd Lakos Lajos, Nagy Várad múltja és jelenéből. A városi levéltár adatai alapján, Nagyvárad, 1904, 322-323., az 1725-ös tokaji Hodinka Antal, A tokaji görög kereskedőtársulat kiváltságának ügye 1725-1772, Budapest, 1912, és újabban Papp Klára, Balkáni kereskedők a XVIII. századi Biharban. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve (Szerk. Gazdag István) 1987, a margittai szintén 1725-ből. Közöletlen, a HBML Bihar vármegye közgyűlési iratok, IV. A. 1/b, 11 doboz, f. 1-10.

5 A váradi kereskedők céhének privilégiumát a városi tanács állította ki, a tokajiakét a szepesi kamara, a margittaiakét pedig Kassa szabad királyi város szenátusa. Figyelmesebb elemzés