A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 30. 2004-2005 (Debrecen, 2005)
Tanulmányok - Husvéth András: A zsidóság gazdasági és társadalmi szerepe Hajdúnánáson (a kezdetektől 1848/49-ig)
intézték nánási üzleti ügyeiket. A bérletek, vagy ahogy akkor mondták, az árendák megszerzése azonban mindenképpen fontos lépés volt, hiszen azzal, hogy állandósuló üzleti kapcsolatba kerültek Hajdúnánás vezetésével, lassan egyre több lehetőség nyílt meg előttük, a zsidóság érvényesülését gátló rendelkezések fokozatosan csökkentek, és egyre több szerep juthatott nekik a város gazdasági életében. A legrégibb nánási zsidó haszonbérlő az Fried Mózes volt, aki a leggyakoribb árendás tevékenységet végezte: kocsmát üzemeltetett. Az 1786, 87 és 88-as évekre bérelt kocsmát a várostól. Ekkor még a zsidó árendás csak egyike volt a város öt kocsmabérlőjének. Később a zsidóság anyagi erejének növekedésével előáll majd az a helyzet, hogy Nánás összes csapszéke zsidó árendátor kezén lesz. Csohány György, Désány Mihály, Pongor Mihály és Magi András régi kocsmárosok mellett úgy kerülhetett szóba az eszlári zsidó, hogy Földvári István korábbi árendátor pénzügyi nehézségei miatt kénytelen volt lemondani bérletéről, így a felszabaduló helyre új embert kellett keresni. A kocsmák általában a város peremén helyezkedtek el, hogy az utazókat, valamint a földekre tartó és onnan érkező gazdákat kiszolgálják. Fried Mózes a város egyetlen belső italmérését kapta meg, amelyik a városháza épületében helyezkedett el. Mivel Fried Mózessel új személy került az árenda birtokába, a város jegyzőkönyve részletesen ismerteti a feltételeket. A 24 pontból álló rendelkezésből részletesen megismerhető, hogy milyen szabályok szerint működött egy korabeli „vállalkozás”. A város a bérleti díjat évi 1020 Ft-ban szabta meg, a bérlet ideje pedig három évben volt megállapítva a kor szokásainak megfelelően. Fried Mózesnek azonban ezer Ft-ot előlegként le kellett tennie, mielőtt a bérletét átvehette volna. Az évenkénti bérleti díjat négy részletben kellett letenni, a teljes összeg befizetési határidejeként minden év március elsejét jelölték ki. Értelemszerűen ez volt a város és az árendátorok kapcsolatának leggyengébb pontja, a magisztrátus legfontosabb célját, a pénz gondtalan besöprését a legritkább esetben tudta csak elérni, az árendátorok a legváltozatosabb érvekkel tudtak előhozakodni, ha fizetésre akarták őket bírni. Nagyon fontos városi előírás volt, hogy bár az árenda lehet a zsidóé, de zsidó nem szolgálhat ki magyarokat, azaz Fried Mózes köteles volt magyar kocsniárost tartani a csapszékében. Ezt nem mindig tartották be, ezért szigorúan ellenőrizték őket, és az ez ügyben tapasztalt kihágásért a zsidó bérlőket mindig megbüntették. A bérlők üzletvitelének egyes területeit is szabályozta a város, például nem hitelezhettek tetszésük szerint a szomjas nánásiaknak. Az előírt határ 1 Ft. volt, ezen felüli eladósodást nem engedélyeztek, a kocsmárosok nem szolgálhatták ki az adósságba keveredő polgárokat. A kocsmabérlőknek az árenda díjának lefizetése mellett voltak egyéb kötelezettségei is, melyeket természetbeni juttatások formájában teljesítettek. A város vezetőségének gyűléseit például nekik kellett ellátniuk itallal. Az előírt tételeket egymás után szolgáltatták be, ahogy rájuk került a sor. A város a mennyiség mellett kikötötte természetesen, hogy a kocsmatartó ,jó és tiszta bort” köteles adni, azaz a megfelelő minőség biztosítására is felhívták a figyelmet. Fried Mózesre minden száz forint bérleti díj után 160 icce bor beadását írták elő, valamint az öt csapszékre kirótt 500 icce pálinka rá eső részének beszolgáltatását is vállalnia kellett. 134 ________ Husvéth András: A zsidóság gazdasági és társadalmi szerepe...
