A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Tanulmányok - Ölveti Gábor: Debrecen szabad királyi város közigazgatási bizottságának hatásköre és szervezeti felépítése a dualizmus korában
237 tisztviselőket, akiket a megjelenésre valamely közigazgatási téma tárgyalása kapcsán a jogszabályok köteleztek.14 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX A közigazgatási bizottság, mint az állami beavatkozás eszköze A törvény a bizottságnak első fokú általános közigazgatási és fellebbezési hatáskört, továbbá fegyelmi jogkört biztosított. A bizottság fegyelmi jogköre rendkívül széles, hiszen az állami és a törvényhatósági tisztviselőkre egyaránt kiterjedt. A fegyelmi eljárást megelőző vizsgálatot elrendelhette a közigazgatási bizottság, a törvényhatósági bizottság, a polgármester és az érintett miniszter is, végső stádiumában azonban az illetékes miniszter, legtöbbször a belügyminiszter dönthetett. Az első menetben tehát fegyelmi ügyekben nem a bíróság ítélkezett, következésképpen a törvényhatóság valamennyi tisztviselője a belügyminisztertől függő helyzetbe került. A polgármester a városi közigazgatás első embere elrendelhette a fegyelmi eljárást saját tisztviselője ellen, sőt fegyelmi határozatot is hozhatott, de már a köz- igazgatási bizottság szintjén megszűnt a rendelkezési joga. A közigazgatási bizottság vegyes összetételű, hiszen hat állami, öt törvényhatósági tisztviselőből és a törvényhatósági bizottság által választott 10 tagból állt. Az összetétel alapján joggal tűnik úgy, hogy a törvényhatóság döntő beleszólást kapott az államigazgatás ügyeibe. Az 1876. évi VI. t. c. 22. §-a lehetőséget biztosított arra, hogy a közigazgatási ágak bizottsági képviselői és az elnök-főispán a bizottság által hozott határozatot megfellebbezhették, ha törvénytelennek, vagy károsnak ítélték. Mellékesen ez a jogkör a polgármestert nem illette meg. Az ügyben a végső szót, a kormányérdeket képviselő miniszter mondta ki. A fellebbezési jognak tehát az államérdekek érvényesítése szempontjából meghatározó szerepe volt. Ugyancsak a közigazgatási bizottsági törvény rendelkezése, hogy halasztást nem tűrő esetben a főispán a közigazgatási ág előadójának a meghallgatásával, saját felelősségére határozhatott, s bár erről tájékoztatnia kellett a bizottságot, de az intézkedését nem volt köteles megindokolni. A főispán távolléte esetén a helyettesítő polgármester hasonló esetben eljárhatott, de miután fegyelmileg a belügyminisztertől függött a mozgási tere beszűkült. Azokban az esetekben pedig, amikor tárgyalást nem igénylő miniszteri rendeletekről volt szó, a szakterület előadójának a javaslatával a főispán intézkedhetett. Végül az államérdekek érvényesítése olymódon is történhetett, hogy a kormányzat a törvényhatósági bizottság megkerülésével a közigazgatási bizottságnak címezte a rendelkezését. A közigazgatási bizottság, mint fellebbviteli fórum harmadfokon hozott határozata esetén nem lehetett fellebbezni, másodfokú határozathozatal esetén csak akkor, ha az eltért az első fokú rendelkezéstől. Egyedül a főispánt illette meg az a jog, hogy a másodfokú határozatot felülvizsgálatra a belügyminiszterhez terjessze fel, s ezzel a miniszteri döntéstől tegye függővé az ügyet. 14 HBML IV. B. 1414/b. 1. d. 1/1877.; Debreczen sz. kir. város törvényhatóságánál alakított bizottságok jiévjeg^^ke_^z_J^J_52-ik_évre;=Dbi;=^9J^i_59^60i/=TovábbiaIíban_J_;_^ebrecen^i^ottsági=névjeg^zé^=L=^n;£=
