A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Tanulmányok - Simonyi Alfonz: A Debrecen-gúti "Zsuzsi" vasút
302 kon (egykori nevén Bánkegyháza),2 egy 1572-beli török összeírás már mindössze 13 „kínlódó, nyomorgó háznépet’’ ír össze. Tudunk arról is, hogy a banki erdőben történt fakivágás miatt, 1570 táján per támad Bajoni István, bánki földesúr és Debrecen városa között, amit a debreceni földesúr, Török János földesúr úri- széke a debreceniek javára dönt el. A Debrecentől keletre elterülő redőségeket tehát Debrecen városa a XVI.XVII. században szerzi meg, többek között Fancsikát 1570, Pacot és Bánkot 1620 táján3 Sőt Nagycsere már 1406-ban debreceni birtok. A „Savóskúf'A erdőt, amely Debrecentől északkeletre, a sámsoni és hadházi földek között terült el, Debrecen 1666-ban szerzi meg előbb csak zálogjogon, később örök áron. A Haláp, amely még a XVII. század folyamán is lakott település, bár lakói ekkor kezdenek elszéledni, a XVIII. század eleje óta lesz városi birtok. Ugyanekkor lesz Bánk erdősége is Debrecené. Рас erdőségeinek egy részét viszont már а XVII. században veszi zálogba Debrecen, míg a többi részét 1818. illetve 1852. években, zálogjog megváltása címen.4 5 A várostól legtávolabb fekvő erdeje Gút volt, amely eredetileg Kis- és Nagy Gút néven, két különálló erdőbirtok volt, ami a mai Belső- és Külső Gút erdőinek felelt meg. Ennek első városi szerzeménye az az erdőrész, amelyet a város Kemény János fejedelem özvegyétől, Lónyai Annától vásárol meg 1680 körül, további részeit pedig 1695 és 1718-ban. Ezt követően számos kisbirtokos erdejét is megszerezve alakul ki a gúti, csaknem 5.000 holdas erdőség. Az említett erdőségek megszerzésével a várost az északtól keleten át délig, félkörben hatalmas erdőség öleli körül, amelyben a város fokozatosan kialakítja a célszerű erdőgazdálkodást. Mindenekelőtt az erdőkből kikerülő fával kell biztosítania Debrecen egyedüli építőanyagát, de a lakosság fűtőanyagát is ezek az erdők adják. Kialakul tehát az a gyakorlat, hogy „...a civis lakosság kiment évente a vágásra kijelölt erdőrészre, ahol az engedelem-cédulának, vagy a szükségletének megfelelő mennyiségű fát és gallyat maga vágott ki, de ennek hazahordásáról is magának kellett gondoskodnia... Ugyanekkor a város a maga szükségletét jobbágyaival termelteti ki, a fát pedig a városi „utcaszekerek, a város fogatai” hordják be Debrecenbe. A tűzifa vágása december és január hónapokban, majd az úgynevezett „varga-fát” márciusban vágják ki. Jegyezzük meg, hogy a fa kifuvarozása az erdőkből és beszállítása Debrecenbe nem volt könnyű munka, tekintettel a korabeli útviszonyokra: „...keréktörő, hámszaggató és jószágkínzó munka ... ” volt ez! Mindenesetre az említett, Debrecent félkörívben közrefogó erdőség- beleértve a Hortobágy- melléki erdőket is (Óhat)- mintegy 45.000 holdat tett ki. Török Gábor erdőmester 1882-ben úgy ad számot az erdőkről, hogy a város erdői ekkor a következők: a Nagyerdő, Monostori erdő, Apafája-, Ohat-, Nagycsere-, Рас-, Fancsika-, Haláp-, Bánk-, Savóskút-, a Külső és Belső Gút erdeinek összes területe 45.290 katasztrális hold, amely területnek 44,9%-a szántó és legelő, 2,3%-a egyéb és 61,8% az erdő terület.6 Ezeket az erdőket a kezdetekben a város szenátusa saját Simonyi Alfonz: A Debrecen-Gűti „Zsuzsi” vasút 2 Zoltai L. i.m. 3.p. 1 Penyigei Dénes: Debrecen erdőgazdálkodása a XV11I. században és а XIX. százas elején (Bp. 1980.) 26,- 35.p. 4 Balogh István: Adatok a debreceni erdőgazdálkodás történetéhez (in: Déri- múzeum Néprajzi Közleményei 6. füzet) 5 Penyigei D. i. m.218. p. 6 Debrecen egyetemes leírása. Szerk. Zelizi Dániel, Db. 1882.) 682.p.
