A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Tanulmányok - Kovács Ilona: Kertségi olvasókörök Debrecenben a XX. sz. első felében
260 A Simonyi utat szegélyező Sétakert 1844-ben alakult. A név arra utal, hogy 1819-ben Simonyi óbester saját költségére 600 db. jegenyecsemetét ültetett el a Péterfia út folytatásában. A nagyerdei sétányt a korabeliek Simonyi - gátnak v. Simonyi allénak nevezték és az idők folyamán a debreceniek kedvelt sétahelyévé vált.25 A városban voltak kifejezetten gyümölcsös kertek is. A Csemete utca elnevezés gyümölcsös emlékét őrzi, 1664-ben pedig szó esik a péterfiai kapun kívüli gyümölcsöskertről, amely a későbbi Libakerttel azonosítható.26 A XIX. sz. második felében a szőlőskertek életében mélyreható változások következtek be. Korábban a kertségi törvények tiltották a kertekben való kintlakást ill. lakóház építését, s csak présház építését engedélyezte a tanács. Az 1860-as évektől kezdve azonban először a Homokkertben és a Csapókertben, majd a többiben szintén a tiltó rendelkezések ellenére kisebb lakóházakat kezdtek építeni azok a „kisemberek”, akik a város belterületén nem tudtak lakáshoz jutni. A homokkerti birtokosok több ízben is kérvényt nyújtottak be a tanácshoz, hogy engedélyezze letelepedésüket a kertségben, de kérelmüket minden esetben elutasították. 1872-ben a városi közgyűlés 209. számú határozata kimondta, hogy a szőlőskertekben nem szabad kint lakni és akik másképp cselekednek, azok kilakoltathatok. Ezen határozat hatására a homokkertiek és a csapókertiek szervezkedni kezdtek és fellebbezést fogalmaztak meg a belügyminisztériumhoz a sérelmes közgyűlési határozat ellen. A belügyminisztérium 1876-ban döntött a vitatott kérdésben, mégpedig a kertségek javára. A kertekben való állandó lakást a következő feltételek mellett engedélyezte: a lakók nem vonhatják ki magukat a közterhek viselése alól, gyermekeiket iskolába kell járatniuk, a közbiztonságot ne veszélyeztessék, a közel eső szőlőkben kárt ne okozzanak. Azok, akik már kiköltöztek a kertségekbe, nem tilthatók ki onnan, ha a megszabott feltételeknek eleget tettek. Akik ezt követően szándékoznak letelepedni ott, azoknak a városi tanácstól kell engedélyt kérniük. A városházán nem váltott ki nagy lelkesedést a miniszteri döntés és ezért igyekeztek titokban tartani azt. A tanács elutasító magatartása néhány többszörös háztulajdonos városatya befolyásának volt köszönhető. Ezek azt hangoztatták, hogy ha az emberek kiköltöznek a kertségekbe, akkor a belvárosi házak üresen maradnak és elértéktelenednek. A homokkertiek utolsó akciója végül sikerrel járt. 1879-ben Tisza Kálmán miniszterelnök fogadta a homokkerti lakosok küldöttségét, aki megerősítette a három évvel korábban született belügyminisztériumi rendeletet. A városi tanács így nyilvánvalóan kudarcot szenvedett és ezt követően nem háborgatta többé a Homokkert és a Csapókért lakosait.27 Az engedély elnyerésével megindult a fokozatos letelepedés. Utcaterv ill. építési szabályok hiányában rendezetlen, laza beépítésű külső kertes lakóövezet alakult ki. Mindenki oda és úgy épített, ahova és ahogy akart. A várostól való távolKovács Ilona: Kertségi olvasókörök Debrecenben... 25 Komoróczy György: A kertgazdálkodás fejlődése Debrecenben 1950-ig Debrecen, 1970. 7-8. oldal 2<’ A debreceni kertségek kialakulását Zoltai Lajos mutatja be „A debreceni kertségek múltja” illetve „A debreceniek szőlőműveléséről és szőlőskertjeiről” című tanulmányaiban 27 Kövér Gyula: A debreceni Homokkert története Debrecen, 1911 19-28. oldal
