A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Tanulmányok - Kovács Ilona: Kertségi olvasókörök Debrecenben a XX. sz. első felében

251 engedély nélkül tartották meg. A polgármester határozatban kéri az alakulóban lévő egyesület elnökségét, tegyen jelentést arról, miért nem kért engedélyt a kapitányság­tól. Rátonyi Lajos olvasóköri elnök válasza: 1934. október 21-én a Téglavetői Református Gyülekezeti Házban alakuló gyűlést tartottak. Ezt a rendőrségnek való­ban nem jelentették be, mivel a Téglavetőben már működik Református Bibliakör, Református Nőegyesület, Református Leánykor és Református Ifjúsági Egyesület. Ezek megalakulásakor rendőrhatósági bejelentés nem történt és nem is volt szüksé­ges. Ezért abban a meggyőződésben voltak, hogy mivel az olvasókör csak egy to­vábbi református helyi szervezet, nincs szükség a rendőrségi engedélyre.2 Az alakuló közgyűléseket általában a kora esti órákban (5 - 6 órai kezdettel) tartották. A megjelent tagok száma a Téglavetői Református Olvasókörnél 52, Bol­dogfalva kertség Olvasóköre esetében 46, a Vargakerti Olvasókörnél 86, a Böször­ményi úti Olvasókörnél 41 és a Csapókerti Református Olvasókör esetében pedig 44 volt. A rendőrhatóság képviselőjének megjelenése után kezdődött meg a közgyűlés. A résztvevőket általában az alapítók egyike üdvözölte. A Böszörményi üti Olvasókör közgyűlésén a jelenlévők Szabó József kocsigyártó mestert korelnökké választották, s ő e minőségében üdvözölte a megjelenteket és a hatóság képviselőjét. Annak meg­állapítása után, hogy a tagok határozatképes számban jelentek meg, az alakuló köz­gyűlést megnyitotta, és a jegyzőkönyv vezetésére dr. Tukacs Dezső ügyvédet kérte fel.3 A Téglavetői Olvasókörben Kiss Ferenc református segédlelkész gyűlést megnyitó imát mondott, míg Boldogfalva kertség Olvasókörében a „Nemzeti Hi­szekegy” hangzott el, ahol ezt követően, a gyűlést megnyitó Kovács Károly nyugdí­jas római katolikus tanító indítványára, szintén korelnököt és körjegyzőt választot­tak. Korelnökké Juhász Benjámin nyugdíjas MÁV pályafelvigyázót, körjegyzővé Dávid Nándor városi adóhivatali tisztviselőt választotta a közgyűlés, akik átvették a gyűlés vezetését.4 Az összejövetelek célját a levezető elnökök ismertették. A Csapókerti Re­formátus Olvasókör egyik alapítója, dr. Szabó Ferenc ügyvéd, a következőkkel indo­kolta az olvasókör megalakításának szükségességét: „Az olvasókör megalakulására azért van szükség, mert már több évtizeddel ezelőtt alakult és egész a legutóbbi időkig működött itt a nemzeti és kulturális célt szolgáló társadalmi egyesület, azonban anyagi okokból az elmúlt év végén feloszlá­sát volt kénytelen kimondani. Viszont a csapókerti városrész és az ahhoz tartozó kéltségek és telepek vallási, nemzeti és kulturális igényei és a társadalmi érintkezés fejlesztésének szempontjából továbbra is szüksége van ilyen társadalmi egyesülésre. Tekintettel arra, hogy az alakítandó olvasókör részére a Kisfaludy u. 39. sz. házban nagyon előnyös formában megfelelő helyiséget sikerült biztosítani, az alapítók úgy látják, hogy az egyesület működése virágzó lesz.”5 Hajdű-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 1 HBML X.301.152. A Debreceni Téglavetői Református Olvasókör iratai 1934-1948 3 HBML X.301.8. A Böszörményi úti és környéki Polgári Olvasókör iratai 1934-1948 4 HBML X. 301. 16. A Boldogfalva kertség Olvasóköre iratai 1929-1939 5 HBMLX. 301. 52. A Csapókerti Református Olvasókör iratai 1933-1947

Next

/
Oldalképek
Tartalom