A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)
Tanulmányok - Dunka Sándor: Az építészet és a rajz oktatása Debrecenben a XIX. sz. első felében. Beregszászi Pál munkássága
hogy azt az időszakot, mely a hazai ipar hanyatlása és az ipari tanulóoktatás intézményes bevezetése között a XIX. század elején az ipari színvonalának visszaesésében Debrecenben is megmutatkozott, a rajziskola megszervezésével és fenntartásával négy évtizeden át hasznosan ki tudta tölteni, s utódainak egy szervezett és jól működő iskolát adott át. Az általa vezetett rajziskola országosan is a legjelentősebbek között foglalt helyet, sok fiatalt indított el a mérnöki pályán és igen sok kiváló építőmestert adott a Tisztántúlnak, kiknek munkáját ma is fennálló létesítmények minősítik. Szakirodalmi tevékenységre is az építészet- és a rajzoktatás iránti elhivatottság ösztönözte, s távol az ország központjától műszaki tankönyvirodalmunk első remekeit állította elő, magyar nyelven. Ebben a tekintetben tökéleteset alkotott, négy építészettel foglalkozó müve kora építéstudományának teljes ismeretét felöleli, de befejezettnek tekinthetjük három, rajzesztétikai neveléssel foglalkozó tankönyvét is. Bizonyos, hogy müvei megírásakor a korabeli szakirodalmat tanulmányozta, s ebből sokat könyveiben fel is használt. Ezt maga is említi az oszloprendekről készült munkájában. Könyveinek módszertani felépítése, az építés tudományának rendszerezése azonban önálló műve. S az ő munkáját dicsérik azok a rézmetszetek, melyeket munkáihoz saját maga rajzolt és karcolt rézbe, s ezzel műveinek nemcsak gyakorlati értékét, hanem esztétikai szépségét is növelte. Beregszászi volt utolsó nagy alakja annak a debreceni rézmetsző műhelynek, mely a századfordulón oly ígéretesen indult, majd lehanyatlott, s csak Beregszászi könyveinek réztáblái emelték ismét művészi magaslatra. Pedagógiai, szakirodalmi és művészi munkásságának méltatása nem volna teljes, ha nem említenénk meg, hogy munkáit magyar nyelven írta. Első műveit még nehézkes nyelvezettel, később - a nyelvújítás lehetőségeivel élve - könnyed, gördülékeny szép magyar nyelven. Számos idegen szakkifejezés, - melyet a fedélszerkezetekről és az oszloprendekről írt munkájában honosított meg, s melyet egyszerűség és kitűnő nyelvezet jellemez, - neki köszönhetően vált magyarrá és él ma is nyelvünkben. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVIII 57