A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)

Forrásközlés - Sípos Ferenc: Bihar vármegye a XVIII. század első éveiben

267 Emiatt légy azon, hogy a királyi kegyelmet kimutathassam azáltal, hogy az én Ma­gyar Kancelláriám, valamint a nádor79 haladék nélkül és minél gyorsabban adják ki a megkívánt rendelkezéseket a vármegyék részére, hogy mindenféle esetleges felirat mellőzésével, késlekedés nélkül teljesítsék akaratomat, és ez az ügy a legteljesebb szívélyességgel bonyolódjék le. Ennek a katonaállítási kötelezettségnek irányítása a Dunán inneni területeken80 gróf Batthyány81 országbíró kezében fut össze, a Dunán tálon éppen úgy, mint a felső­magyarországi területeken82 a már említett nádor és gróf Koháry,83 vagy valaki más nagyúri személy tartsa kézben ezt az ügyet, aminek a végrehajtását állandóan sür­gesse és azon legyen, hogy az eredmény halogatás nélkül, minél hamarabb bekövet­kezzék. Emiatt semmiféle más határidőről nem lehet szó, hanem azon kell lenni, hogy a kihirdetéstől számítva minden egyes kerület hat héten belül állítsa ki a maga ezredét és ebből kifolyólag a három ezred egyidejűleg és egységesen gyülekezzék össze. Ami végül a katonaság illetményeit, ruházatát és az ezredek számára megkívánt fegyverzetet illeti, mindenekelőtt két havi zsold előre fizetendő ki, a toborzáshoz és fenntartáshoz szükséges egyéb kiadásokra nézve pedig az a kívánságom, hogy sür­gősen üljön össze egy értekezlet a Haditanács, a Magyar Kamara, a Főhadbiztosság, a Magyar Kancellária, a nádor és az országbíró együttes jelenlétében, amelyen min­den szükséges ügyet meg kell beszélniük és a végrehajtásban meg kell állapodniuk. De arra való tekintettel, hogy ebben az ügyben az irántam való szolgálat áll előtér­ben, az a kívánatos, hogy mindenképpen végrehajtásra kerüljön, emiatt nektek ko­molyan tudomásotokra hozom: tegyetek meg mindent, hogy elgondolásom célját érje, semmiféle kétség ne merülhessen fel, vagy nehézség ne kerüljön előtérbe, de még a kivételezések se következhessenek be, hanem minden a leggyorsabban kerül­jön megoldásra. Mindezeket nektek komoly szándékkal elrendelem, egyébként császári kegyelmemet felajánlva maradok. Ebersdorfban, 1702. október 4-én. Feljegyzés titkos tanácsosomnak és az Udvari Haditanács elnökének Henrik Mansfelt grófnak Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVIII. c.) Keltezés nélkül Kimutatás egy magyar gyalogosezred ellátmányáról (másolat) Jelzet: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár. IV. A. 1/b. Bihar vármegye közgyűlési iratai, 4. d. 1543. Fase. III. Anni 1702. 14-15. p. 79 herceg Eszterházy Pál 80 A Dunántúlon! 81 gróf Batthyány Ádám 82 A Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon, valamint a Felvidéken. 83 gróf Koháry István

Next

/
Oldalképek
Tartalom