A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)

Forrásközlés - Sípos Ferenc: Bihar vármegye a XVIII. század első éveiben

261 tengeren Franciaországtól és annak szövetségeseitől egyaránt a támadás veszélyének vagyunk kitéve, és kényszerítve vagyunk mindenütt fegyverrel a kézben felvenni a harcot. Emiatt a magyarországi és horvátországi gyalogos haderő csapatait igénybe kíván­juk venni (kivéve az újszerzeményű területeket,63 melyeknek lakossága szerb), még­pedig oly módon, hogy Magyarországon a porták szerint, Horvátországban pedig a kémények64 alapján, amelyek lényegében ott a portáknak felelnének meg, egy hajdút avagy másként gyalogos katonát kell kiállítani és zászlók alá összegyűjteni, különös tekintettel a most fennálló kivételes szükségességre; mindezek eltartására a jelenleg meglévő eszközök természetszerűleg semmiképpen sem mutatkoznak elegendőnek, és ezért a helyzet kényszere folytán a legkegyelmesebben úgy határoztunk, és ehhez a többi német tartományok segítségét is igénybe vesszük, hogy ebben az esztendő­ben a szokásos évi adón kívül és más járadékok mellett, valamint felajánlásokon túlmenően, amelyek Magyarországon eddig még nem ismeretesek, tizenötezer újon­cot íratunk össze az Itáliában állomásozó katonaság kiegészítésére; mindezeket már folyamatosan megtették és az összeírásokkal összefüggő költségeket is előlegezték, remélve, hogy a háború sikeres kimenetele után kérésünknek megfelelő arányban ezek majd visszatérülnek. Nagyon szeretnénk abban bízni, hogy hasonló és a Hűségteknél megszokott előzé­kenységgel a katonaság toborzásánál magatok is hasonlóképpen fogtok eljárni, és ebben a legkegyelmesebben bízunk is, nehogy a katonaság toborzásához szükséges költségek hiábavalóan merüljenek fel és újabb terheknek adjanak helyet. Egyébként ha a jelen háború sürgető kényszere majd alábbhagy, vagy legalábbis szünetel, a felajánlott összeg a szokásos évi adó terhére írandó és jóváhagyandó. Mindezeknek bővebb megértéséhez és a mi kegyes szándékaink világosabb értelme­zéséhez, valamint támogatásához főként, mert az ügy semmiféle halasztást nem szenvedhet, egyes pontokról a mi Haditanácsunk és a Haditanács Gazdasági Hivata­la magyarázatokat fogalmazott, amelyeket Felségünk természetszerűleg jóváhagyott és a kerületi bizottságok útján ismertetett. Ezek a magyarázatok felvilágosítással szolgálnak arra, miként kívánatos a katonaság toborzása, egybeállítása, eltartása és a megállapított zsold fizetése, és rendelkezés van arról is, hogyan kell lebonyolítani a két havonkénti zsold kiadását, és miként kell azt beszámítani majd a beálló katonai esztendő valójában elfogadható elszámolásába. Nagyon bízunk abban, hogy Magyarország Karai és Rendei a jelenleg fenyegető veszedelmek elhárításában úgy, ahogyan az hűségüktől és készséges hozzáállásuktól el is várható, mindent megtesznek, valamint minden eszközt megragadnak, nem fognak eltérni őseik dicséretreméltó útmutatásaitól, akik isteni néhai királyainknak és dicsőséges elődeinknek az ily súlyos veszedelmek időszakában az akkori idők követelményeihez igazodva akár személyes felkelés révén, akár pedig pénzadomá­nyaikkal gyors ütemben segítségére voltak, sőt más módot is találtak, hogy szemé­lyüket és vagyonukat felajánlhassák, amivel utódaik számára halhatatlan nevet és dicsőséget hagyományoztak. Hogy pedig mindez minél gyorsabban megtörténhessék, mint ahogy a helyzet súlyos volta megkívánja és hogy a Karok és Rendek természetes Urukkal szemben hüségü­Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVIII. 63 A törököktől legutóbb visszafoglalt déli területek; határőrvidék. 64 Magyarországon a porta, Horvátországban a kémény jelentette az adóegységet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom