A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)
Tanulmányok - Szűcs Ernő: Egy 39-es baka leveleiből
186 Szűcs Ernő: Egy 39-es baka leveleiből (1913. nov.16.)? Sajnálkozik, hogy a Csillag nevű csikó kimúlt (1914. jan.19.). Ezeken kívül tanácsot ad, hogy ne fogjanak házépítéshez, inkább a felvett kölcsön folyamatos visszafizetésével törődjenek. Az építkezés nem hoz pénzt, így azt későbbre kell halasztani (1914. jan. 18.). Azt is javasolja, hogy a tönkrement Miklós bácsi földjéből ne vásároljanak az árverésen, ez most nem ajánlatos (1914. jún.3.). Az egyéb gazdasággal kapcsolatos kérdések között az iránt érdeklődik; milyen a kukorica ára, van-e sertésvész, hogyan híznak a disznók? Hónapokon keresztül a levelek jó része foglalkozik a kölcsönügylettel. Ennek ellenére nem bontható ki tisztán az írásokból, hogy a család 8000, vagy 13000 koronányi hitelt vett fel. Örömét fejezi ki, hogy sikerült kölcsönhöz jutni, s javasolja, hogy a részletfizetést, amely augusztus 22-től esedékes, a hízók árából, eladásából teljesítsék (1914. júl.16.), mert a sertések nyáron úgysem gyarapodnak kellőképpen. Reméli, hogy nem kell olyan dolgokat a gazdaságból eladni, a törlesztés érdekében, amelyre a jövőre is szükség lenne (pl. lovak, borjak). Sok levélben sajnálkozik, hogy az ünnepeket nem tudják együtt tölteni, amikor pedig a frontra kerül fájlalja, hogy a kedves családtól messzire szakadt. Különbözőképpen reagál az otthonról jött halálhírekre. Gábor Imre halálával kapcsolatban megjegyzi, hogy az illető jó ember volt (1914. jan. 18.). Ugyanakkor annak hírére, hogy Bari Jóska bácsit agyonütötték, azt írja: „... legalább nem iszik többet” (1914. febr.4.). Leveleiben gyakran küld üdvözletét, köszöntést a rokonságnak. Az ilyen vonatkozású sorai Égerházi Gáborról az olvasó előtt egy, a családdal törődő, melegszívű, figyelmes ember vonásait rajzolja meg. Háború Ferenc Ferdinánd meggyilkolásának közlése, majd temetésének leírását követően - valószínűleg keltezési hiba folytán -, már 1914. júl.26-i levelében utal a háború kitörésére, holott Szerbiának küldött hadüzenet csak júl. 28-án történt meg. Mindenesetre a háború megindulását, az akkori saját magának és a bécsi népnek a hangulatát többoldalúan írja le. Érdemes arra is felfigyelni, hogy alig néhány napos, hetes fronton létei után milyen változás történik majd szemléletében. Az 1914. júl. 26-i írás szerint: „Szomorú szívvel, de büszke katonai lélekkel írom talán utolsó levelemet.” A szív szomorúsága abból ered, hogy érzése alapján minden személyes búcsú nélkül kell a kiszámíthatatlan háborúba mennie, hogy még csak meg sem láthatta azokat, akiket oly igazán szeretett. A szülőföldtől sem búcsúzhatott el.” Az események ugyanis oly gyorsan követték egymást, hogy nem volt mód szabadságolásra. Ugyanakkor a propaganda által túlfűtött szavak is a tollára jönnek a háborúval kapcsolatban, íme: „Büszke fővel, erős lélekkel nézem a fátyolozott jövőt, mert hisz mennyivel szebb és magasztosabb a csatatéren nyert dicső halál, mint az öngyilokkal, vagy kínzó betegséggel kioltott élet.” Ez a hangvétel a szerb fronton a tartalékban tétel időszakában írt levélben is megmaradt (1914. aug.21.): „Úgy vágyunk pedig már megmutatni a hajdú fiúk bátorságát és harci kedvét.” Segített e szemléletet kialakítani az, hogy a háború hírére”... óriási tüntetéseken tolongott a bécsi nép és éljenezte e császárt, meg a monarchiát.” De az olyan látszólagos észérvek is ezt alapozták meg: „... egyrészt kellett
